Közel száz veterán autó vette birtokba Szatmárnémeti új főterét

Szatmárnémetiben tartotta az Őszi Retróparádét a Romániai Retromobil Klub szatmári kirendeltsége. A tavaszi parádé nagy siker volt, akkor Nagykárolyban gyűltek össze a koros, de csodaszép járgányok, rekordot döntve – több mint 130-an voltak. (A képekre kattintva galéria nyílik. A fotók a szerző felvételei.)

Arra senki sem számított, hogy az októberi, szikrázó napsütésben is közel száz autó érkezik majd a találkozóra. És távolról sem csak szatmáriak voltak jelen a szombati parádén: a környező megyékből, de Magyarországról is jöttek autótulajdonosok, hogy megmutassák szépségeiket az érdeklődőknek.

Szatmár megyében egyébként sok a retróautó-tulajdonos, a találkozóik pedig a második legnépesebbek Bukarest után, tudtuk meg a klub egyik lelkes tagjától és szervezőjétől, Gönczy Balázstól.

Szatmárnémeti új főterén az idősebbek számára ifjúkoruk járgányai parkoltak: Daciák, Arók meg persze BMW-k, Volkswagen Bogarak, Mercedeszek, Ladák – és a sort hosszan folytathatnánk.

„Az oldtimerek iránti rajongás a legtöbb tulajdonosnál a gyerekkorból fakad: az akkor vágyott autót vették meg, újították fel. Ha valakinek most támadt kedve oldtimert vásárolni, csak annyit mondhatok: a hobbija jóval több pénzt visz majd el, mint amennyit hoz. Mert vannak, akik keresnek a régi autókkal, különböző eseményekre, például esküvőkre adják bérbe – természetesen sofőrrel” – fejtette ki Gönczy.

Az oldtimer-szaki szerint mielőtt ilyen idős autót vennénk, mindenképp olvassunk utána a típushibáknak, hogy mire kell odafigyelnünk. Az állapotfelmérést is nagyon komolyan kell venni, szintén a visszatérő hibák miatt. Nem szabad első látás után megvenni egy autót, mert lehet, hogy az csak végtelen pénznyelő lesz.

Mint megtudtuk: ebben az esetben jobban megéri egy jó állapotú, esetleg drágább autót vásárolni, mint egy olyan felújításába kezdeni, ami talán soha be sem fejeződik. Megtörténik, hogy klubon belül cserélnek gazdát autók, de nem ritka, hogy akár külföldről is vásárolnak egy-egy különlegesebb darabot a szatmári gyűjtők.

Az biztos, a csodaszép oldtimereket nem a mindennapi jövés-menésre készítették fel: a most kiállított darabok többsége is több időt tölt a garázsban, mint a közutakon. Az aktívabb tulajdonosok évente legfeljebb 2000 kilométert mennek ezekkel az autócsodákkal, jellemzően akkor is főleg oldtimer-találkozókra.

Az autósok a hagyományokhoz híven idén is a sándorhomoki Kováts-kúria udvarára utaztak Szatmárnémeti főteréről, ahol a szervezők finom ebéddel várták a kiállítás résztvevőit.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?