Kézből, salátával etetik az éhező floridai manátuszokat

Már 25 tonna salátát etettek meg a floridai lamantinokkal, vagyis manátuszokkal, hogy megmentsék őket az éhhaláltól – közölték az állami program felelősei szerdán.

A helyiek és a turisták által kedvelt kerekded tengeri emlősök száma drámaian megfogyatkozott, mert a mezőgazdasági, városi és más forrásokból származó vízszennyezés miatt eltűnőben van fő táplálékuk, a tengeri fű.

Az etetési program felelősei szerint naponta 300–350 lamantin, más néven tengeritehén bukkan fel az ételért. Voltak napok, amikor akár 800-an is kértek a – részben adományokból származó – római salátából, időnként 60-nál kevesebben érkeznek.

Fotó forrása: Wikipédia

Egy szerdai online konferencián a floridai hal- és vadvédelmi bizottság (FWC) szakembere, Ron Mezich elmondta: sikerült változást elérni.

Tavaly rekordszámú, 1101 manátusz pusztult el, általában ötévente 625-nek a halálát regisztrálják. Idén eddig 164 veszett oda, közülük csak öt halálát okozta hajóval való ütközés a vadvédelmi bizottság statisztikája szerint.

„Megugrott az elpusztult állatok száma. Programunkat úgy alakítjuk, hogy a lehető legtöbb élelemhez juttassuk a manátuszokat” – mondta Tom Reinert, az FWC regionális igazgatója, az állami és szövetségi lamantinmentés szóvivője.

Az állatvédők általában azt mondják, vadon élő állatokat ne etessen az ember, mert elkezdik az embert társítani az élelemhez. Továbbra is bűncselekmény a manátuszok etetése, bár a szakemberek szerint sok ember szeretne segíteni.

A legjobb, ha pénzt adományoznak valamely szervezeten keresztül, és jelentik, ha beteg vagy bajba jutott manátuszt látnak.

A floridai partok mentén mintegy 8800 tengeritehén él, és ez óriási javulást jelent a kilencvenes évekhez képest, amikor durván 2000 lehetett a számuk. A javulás részben abból következett, hogy a szövetségi kormány az emlős státuszát veszélyeztetettről fenyegetettre változtatta. A hosszú távú terv a tengeri fű újratelepítése, amit eddig 8 millió dollárral (2,5 millárd forint) támogatott az állam.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?