Idén is indulnak zarándokvonatok a csíksomlyói búcsúba

Idén is elindul a Boldogasszony és a Misszió zarándokvonat a Misszió Tours Utazási Iroda és a MÁV-Start közös szervezésében a csíksomlyói pünkösdi búcsúba – közölték a szervezők csütörtökön budapesti sajtótájékoztatójukon.

Veres András, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) elnöke, a zarándoklat egyházi fővédnöke arról beszélt: minden emberben, akár vallásos, akár nem, ott él a vágy, hogy találkozzon a szenttel. E találkozáshoz nyitottnak kell lenni és áldozatot is kell hozni érte, erről szól a zarándoklat – fűzte hozzá.

Az MKPK elnöke kitért arra: minden zarándok azzal a vággyal indul el, hogy találkozzon a szenttel, és amikor hazaér, szeretne a szeretteinek továbbadni valamit a találkozás élményéből. Elsősorban tehát „nem önmagunkért zarándokolunk, mert tudjuk, ha megosztjuk a szenttel való találkozás élményét másokkal, akkor válik nekünk is igazán javunkra” – fogalmazott Veres András.Veres András, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke | Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Soltész Miklós, a magyar Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára kiemelte: a zarándokvonatok lehetőséget adnak a közös imára és a találkozásra. Idén, a háború árnyékában pedig az egymásnak feszülő indulatok oldását is szolgálják ezek a zarándoklatok – tette hozzá. A zarándoklatok úti céljai is fontosak, a csíksomlyói vonatok a lelki élmény mellett a magyar–román kapcsolatokat is javítják, a szintén a Misszió Tours által, a lengyelországi Czestochowába szervezett zarándoklat pedig hitet tesz a lengyel–magyar barátság mellett.

Az államtitkár szólt arról is: minden évben nagy élmény a gyermekvédelemben élő, a határon túlról, illetve a diaszpórából érkező fiatalok jelenléte a vonatokon. Ők azok, akik misszióként továbbadják társaiknak a zarándoklat élményét.

Mosóczi László, a MÁV-Start Zrt. vezérigazgatója elmondta: idén 10. alkalommal indul a Misszió Toursszal közös szervezésben zarándokvonat a magyarság talán legfontosabb találkozójára. A Boldogasszony és a Misszió vonaton várhatóan 1600-nál is több zarándok utazik majd.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Csáky Csongor, a Rákóczi Szövetség elnöke jelezte, a Rákóczi Szövetség ifjúsági programjainak 2018 óta része a csíksomlyói zarándoklat, az elmúlt években és idén is 300 diákot hívhattak meg a vonatos zarándoklatra. A diákok többsége határon túli katolikus iskolából érkezik, illetve idén is jelentkezhetnek majd a diaszpórában élő középiskolások. Hozzátette, 2022-ben száz kárpátaljai édesanya is csatlakozhatott a programhoz, hogy közösen imádkozzanak Csíksomlyón a békéért. Csáky Csongor reményét fejezte ki, hogy idén is lesz lehetőség kárpátaljai magyarok részvételére a zarándoklatokon.

A sajtótájékoztatón felolvasták Kövér László, a magyar Országgyűlés elnöke, a Boldogasszony zarándokvonat világi fővédnöke levelét. A házelnök azt írta: aki zarándoklatra indul, az felkészül, bezárja a háza ajtaját és megnyitja a szívét. Maga mögött hagyja a mindennapok dolgait, hogy a legfontosabbra figyeljen, hogy Isten előtt mérlegre tegye az életét, megértse, hogy hol tart és hogy merre kell mennie. Úgy fogalmazott: „különösen fontos, hogy hétköznapjaink küzdelmei közepette – amikor keleti határaink mentén háború dúl, Európa hitét vesztett nyugati felén pedig fegyverek nélkül pusztítják keresztény kultúránkat – a hívők időről időre együtt keljenek útra, együtt tegyenek tanúságot a hitükről...” – írta.A Kárpát-medence minden szegletéből érkeznek zarándokok Csíksomlyóra | Archív felvétel: Farkas Endre

Budai László, a szervező Misszió Tours ügyvezetője elmondta, vonatos és buszos zarándoklataikra is minden korábbinál nagyobb az érdeklődés. Úgy tűnik, „szétcsúszó világunkban” óriási az igény a kapaszkodókra – jegyezte meg.

A Boldogasszony zarándokvonat május 25-én, csütörtökön indul és 28-án ér vissza Budapestre. A Misszió, fekvő- és ülőhelyes kocsikkal közlekedő különvonat 26-án, pénteken délután indul, majd a szombati fogadalmi búcsú után este visszaindul és pünkösdvasárnap reggel érkezik Budapestre. A zarándoklatok részletes programja megtalálható az utazási iroda honlapján. A boldogasszony vonat lelkivezetője Felföldi László pécsi megyés püspök, a Misszió Zarándokvonat lelkivezetője Böjte Csaba ferences szerzetes lesz.

Csíksomlyón az első búcsújárást a legenda szerint 1567-ben tartották, amikor János Zsigmond erdélyi fejedelem fegyverrel akarta a katolikus székelyeket az unitárius vallás felvételére kényszeríteni. Csík, Gyergyó és Kászon népe pünkösd szombatján Csíksomlyón gyülekezett, Szűz Mária segítségét kérte, majd legyőzte a fejedelem seregét a Hargita Tolvajos-hágójában. A diadal után újból Csíksomlyón adtak hálát, egyben fogadalmat tettek, hogy ezután pünkösd szombatján minden évben elzarándokolnak oda.

Kapcsolódók

Kimaradt?