Egyre több veszély leselkedik a gyerekekre az interneten egy kutatás szerint

Az elmúlt két évben a gyerekek az online térben növekvő számban találkoztak felnőtt tartalommal, magukat gyereknek kiadó felnőttel, zsaroló vagy adathalász üzenetekkel – állapította meg egy friss, a biztonságos internet napjára készült felmérés.
 

A Yettel digitális oktatási programja, a ProSuli megbízásából készült kutatás azt vizsgálta, a szülők mennyire vannak tisztában gyermekük online jelenlétével. Az eredmények szerint annak ellenére, hogy a fiatalok szabad idejük nagy részét az interneten töltik, az otthoni beszélgetések során jellemzően az iskolában történtekről faggatják őket szüleik.

Már a 7-12 évesek is aktívan használják a közösségi médiát, pedig egyes platformok szabályzata nem engedi a regisztrációt 13 éves kor alatt. Bár a szülők legfeljebb fele beszélget gyermekével az online térben zajló dolgokról, érdekes módon 85 százalékuk úgy véli, tisztában van azzal, miket oszt meg gyermeke a közösségi médiában – írta közleményében a Yettel.

Illusztráció forrása: Unsplash

A felmérés alapján a legnépszerűbb platformnak továbbra is a Facebook és a Messenger számít (66 százalék), az Instagram népszerűsége viszont – bár a kamaszok továbbra is előszeretettel használják – 43 helyett már csak 35 százalékos. Az Instagram második helyét átvette a TikTok, amelyet a korábbi 39 százalék helyett már a gyerekek fele használ. YouTube-ot tízből négyen használnak rendszeresen.

A válaszadók szerint gyermekük jellemzően magukról, barátokról vagy családtagokról (32 százalék), a lakóhelyről, hobbiról, házikedvencről vagy iskoláról készült fotókat (25 százalék) oszt meg az interneten, de az idén 18 százalékról 44 százalékra ugrott azoknak az aránya, akik semmi ilyesmit nem posztolnak.

A kutatás alapján a szülő-gyerek beszélgetések jórészt az iskolában történtekre (89 százalék), a tanulásra (86 százalék), a helyes viselkedésre (80 százalék) és a gyermeket a suliban vagy az után ért sérelmekre (74 százalék) korlátozódnak. Az idegenekkel való online chatelés, a közösségi oldalak használata, az internetes zaklatás, a helyes viselkedés a neten továbbra sem tartozik a leggyakoribb beszédtémák közé, csupán 46 százalékban esik szó ezekről.

A szülők visszajelzése szerint a gyerekek 71 százaléka már biztosan találkozott álhírekkel, felnőtt tartalommal, zsaroló vagy adathalász üzenettel, illetve magát nagyjából egykorúnak kiadó felnőttel az online térben. A felmérés azt mutatja, hogy ha egy gyermek ilyen tartalmakkal vagy jelenséggel találkozik, továbbra is igen nagy arányban (82 százalékban) jelzi azt szüleinek.

Koren Balázs, a ProSuli szakmai vezetője kiemelte: amióta túl vagyunk a járványidőszakon, és az élet visszaállt a normál kerékvágásba, a figyelem kissé elterelődött a fiatalok online tevékenységéről, noha ők az idejük jelentős részét továbbra is az interneten töltik. A ProSuli oktatási programja idén kiemelten foglalkozik a gyermekek online védelmével – tette hozzá.

A Yettel felmérése januárban készült 294 válaszadó szülő bevonásával.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?