Egy dán férfi repülő nélkül utazott el a Föld minden országába

Tíz évbe tellett, hogy bejárja a földgolyó mind a 203 államát, valamennyiben eltöltött legalább 24 órát, írja a hvg.hu. 

Torbjørn „Thor” Pedersen 2013. október 10-én hátra hagyta a munkáját, a barátnőjét és családját Dániában, és világkörüli utazásra indult. De nem akármilyenre: a világ összes országát meg akarta látogatni, de úgy, hogy egyszer sem ül repülőre. A férfi három alapvető szabályt állított fel magának. Minden országban legalább 24 órát tölt, napi 20 dollárból él, és addig nem tért haza, amíg a végére nem ért az országoknak.Torbjorn Pedersen | Fotó: Facebook/Once Upon A Saga

A kaland közel tíz évnyi utazás után ért véget, ez alatt az idő alatt Pedersen 203 országot járt be – legutoljára a Maldív-szigeteken volt, de ott sem szállt még repülőre, hiába teljesítette a tervet, így aztán hajóval ért haza Dániába, és nagyon élvezte, ahogy az emberek integetnek neki a partról.

A 44 éves Pedersen a Maldív-szigeteken megünnepelte a teljesítményét, majd Srí Lankán keresztül visszatért Malajziába, és egy hatalmas Maersk konténerhajón indult vissza Dániába – az utolsó útja 33 napig tartott.

Pedersen végül július 26-án ért be Aarhus kikötőjébe, ahol csaknem 150 ember ünnepelte a hazajutását. A nagy utazó blogon és közösségi médiában is dokumentálta a kalandjait. Most azonban minden apró dolgot kiélvez a szülőhazájában: a tiszta és hűvös levegőt, a reggeli futásokat a feleségével és a hideg dán tejet. Azt mondta, még mindig próbálja feldolgozni az elmúlt tíz évet, és kitalálni, hogy mit hoz a jövő.

Mielőtt 2013-ban útnak indult, Pedersen a szállítmányozás és a logisztika területén dolgozott, ami felbecsülhetetlen szakértelemnek bizonyult a bonyolult útvonal megtervezésekor és az útközbeni alkalmazkodás során. Eleinte úgy számolt, hogy négy év alatt meg tudja valósítani a tervét, de ebből végül tíz év lett.

Ghánában elkapta a maláriát, túlélt egy négynapos vihart, miközben Izlandról Kanadába utazott az Atlanti-óceánon, átkelt a konfliktusövezetekben lezárt szárazföldi határokon, és számos útját kellett átütemeznie lerobbant hajók vagy kimerítő bürokrácia miatt. Leginkább azonban a koronavírus vetette vissza az útját, 2020 elején két évre Hongkongban ragadt, pedig akkor már csak kilenc ország volt hátra a listáján. Ez volt az az idő, amikor megfordult a fejében az is, hogy feladja a tervét.

Pedersen 3576 napig volt úton, ez alatt 358 883 kilométert tett meg (a hosszú hazaúton kívül), mindezt 379 konténerhajóval, 158 vonattal, 351 busszal, 219 taxival, 33 hajóval és 43 riksával.

A dán utazó szerint azonban ez az egész nem a számokról szól, hanem az emberek kedvességének ünnepléséről és a világ pozitív szemléletének megosztásáról. „Azzal a mottóval indultam el erre az útra, hogy az idegen olyan barát, akivel még sosem találkoztál, és újra és újra bebizonyosodott, hogy ez igaz – mondta. – Vagy én vagyok a legszerencsésebb ember a világon, vagy a világ sokkal jobb hely annál, mint azt a legtöbb ember a közösségi médiában és a sajtóban megjelenő ijesztő, drámai hírek alapján elhiszi.”

Pedersen utazásáról dokumentumfilm készül és könyvet is fog írni az elmúlt tíz évéről.

Kapcsolódók

Kimaradt?