Egészséges életmód: jóga és Tae-bo is volt a kézdivásárhelyi Mozgó Délutánon

A kézdivásárhelyi Zöld Nap Egyesület hagyományosan szervezi a Mozgó Délután nevű rendezvényét. Az idén márciusi kiadás az 53-ik volt, ezúttal nem csak az eddig megszokott, az egészséges életmódot népszerűsítő tevékenységek szerepeltek a „felhozatalban”, hanem jóga és taebo is.

A rendezvényt a civil szervezet a kézdivásárhelyi Sportirodával partnerségben szervezi immár tizedik éve, a nagy hagyománynak örvendő esemény célja ezúttal is az volt, hogy felhívják a figyelmet az egészséges életmódra és az egészségmegőrzésre, ezt a mozgás népszerűsítésén túl számos kísérő programmal is igyekeztek elősegíteni – tájékoztatott Ráduly Attila, a Zöld Nap Egyesület elnöke.

Fotók forrása: Zöld Nap EgyesületAz év első Mozgó Délutánján közel százan vettek részt, akik többek között asztaliteniszeztek, sakkoztak, szaladtak, malmoztak, ugróköteleztek, frizbiztek, a kisebbek mikádóztak, origamiztak, jengáztak és a szervezőknek köszönhetően pedig különböző fajátékokat próbáltak ki. Hodor Enikő egyórás felnőtt jóga órát tartott, amelybe többen is bekapcsolódtak. A legnagyobb népszerűségnek a rendezvény utolsó órájában megszervezett közös Tae-bo volt, amit Tankó Sándor és Voiculescu Kriszta csapatával fáradtságot nem ismerve vezetett le.

A rendezvény legidősebb résztvevőjének életkora figyelemre méltó, hiszen Szabó Ilona 84 évesen vett részt foglalkozásokon.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?