A szívükért sétáltak Kézdivásárhelyen

Több százan vettek részt kedden délután Kézdivásárhelyen a harmadik alkalommal megszervezett Séta a szívünkért nevű rendezvényen. Az eseményre a Szív Napja alkalmával került sor, amit hagyományosan szeptember utolsó vasárnapján tartanak.

A szerző fotói

A Szívünk Napját a Szív Világszervezetnek köszönhetően ünnepeljük 2000 óta minden szeptember utolsó vasárnapján, célja a szívbetegségek megelőzése és a jobb életminőség elérése, kifejezetten a fejlődő országokban. Kézdivásárhelyen ezt már hagyományosan – a Wegener Pro Sanitae Alapítvány, a Rotary Klub és a Zöld Nap Egyesület szervezésében – pár kilométeres sétával ünneplik, arra hívva fel a figyelmet, hogy a szervezet motorja egészségének egyik legjobb megőrzője akár a könnyed mozgás is lehet.

A résztvevők 17 órakor gyülekeztek a Wilhelm Wegener Park szabadtéri színpadánál, ahol a jelenlévőket Román György, a Rotary titkára köszöntötte, ismertetve a főbb tudnivalókat az eseményről, majd a Pro Urbe-díjas dr. Erdélyi Csaba nyugalmazott belgyógyász főorvosnak adta át a szót, aki kiselőadást tartott a szívről, annak főbb betegségeiről, illetve a megelőzési módozatairól.

Kifejtette: a világon a fő halálokok nyolcvan százaléka kötődik a szív- és érrendszeri betegségekhez, így nem mindegy, hogy miként van „karbantartva” a szervezet motorja. Felhívta a figyelmet a koszorúér betegségekre, annak megelőzésére és az ülő élet- és munkamód okozta betegségekre, így az érszűkületre is. Kifejtette: az sem mindegy, hogy mekkora terhet tehetünk a szívünkre, ugyanis annak munkáját a pulzusszám jelzi, de azt a testsúly és sok más egyéb is befolyásolhatja. Azt javasolta, hogy mindenki naponta legalább fél órát mozogjon, legyen az akár séta.

Ezt követően a jelenlévők a parkból indulva a város több utcáját és a Gábor Áron teret is érintették, majd a parkba visszatérve a szervezők a résztvevők között tombola révén díjakat osztottak ki.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?