Amikor beléptünk az ajtón, nem egy ágyban fekvő, törékeny idős asszony fogadott. Anna mama, Kárásztelek legidősebb lakója épp egy zsák forgács felszedésével végzett, így aztán nem a szobában, hanem a folyosón találkoztunk vele. Betöltötte a 101 évet, augusztusban lesz 102, de mindennel naprakész: tudja, mi történik a faluban, és azt is, hogy másnap este farsangi bál lesz. Egyedül él, férje, Dezső bácsi több mint két évtizede hunyt el, ezért nagyon örült a látogatásunknak.

„Én már 101 éves vagyok”

A beszélgetés egyszerre volt könnyed és megható. Szabó Anna néha mosolyogva, néha borús arccal mesélt a szinte egy évszázados történeteiről. Ami volt, az elmúlt – mondja, nem magáért, hanem a gyerekeiért és az unokáiért aggódik, legszívesebben róluk mesél, büszkén. Négy gyermeke született, két leány és két fiú, és mint fogalmaz, keserves évek állnak mögötte.

Beszél arról, hogy egykor Margittán aratott, cseléd volt Nagyváradon, mert „egy kis pénzt kellett keresni”, ugyanis nem volt más lehetőség. Mindemellett a földeken dolgoztak, kapáltak, fontak. „Nagyon nehéz volt. Harmadába kapáltunk” – mesélte. A háború éveit is felidézte, az oroszok előli bujkálást, a szénán alvást, fent a magazinban, ahova a kisebb értékeiket, mint a zsalikendőt is eldugták. De az öröm is a mindennapi élet része volt. Mosolyogva meséli, hogy néhány fiú nem ment el májusfáért, hanem a már kihelyezett májusfát kapustól cserélték el, mert „könnyebb volt így”.

Dezső bácsi – „Én voltam a beteg, mégis ő ment el”

Férjéről, Dezső bácsiról, aki többnyire az építkezésen dolgozott, sokat beszél. A hangja néha elcsendesedik, néha mosolyog. A hiány nem múlik el. „Én voltam a beteg, mégis ő ment el” – mondja, majd hozzáteszi: „nagyon jó ember volt. Bár rosszabb lett volna, hogy ne sajnáljam”. Kijelentése megmosolyogtató, de fájdalmas, mert benne van a szeretet, a veszteség, és a tény, hogy ha rosszabb lett volna, talán könnyebb lenne elengedni.

Anna mama 1924. augusztus 30-án született, 1945-ben ment férjhez, huszonegy évesen. Régen az udvarlásnak megvolt a maga rendje – meséli -, mert, ha a férfi komoly udvarló volt, zsebkendőt tett a mellére.

Dezső bácsi és Anna mama egyidősek voltak, és mint felidézi, férje csak négy osztályt végzett, de „olyan agya volt”, hogy az órát is meg tudta javítani. A faluban vőfélynek hívták lakodalmakba, mert jól verselt és szavalt. Anna mama nevetve mesélte, hogy egyszer az egyik falubeli lány már karon fogta volna az első vőfélyt, vagyis Dezső bácsit, de az unokatestvére nénje elrántotta onnan. Hiába mondta a férje, hogy „hagyd csak ott”, a néni nem engedett. „Te nem tudod! Nem láttad, hogy az esküvőn Annát hívta táncolni!” – mondta akkor, és ezzel mintha már el is dőlt volna a közös sorsuk. Anna mama szerint régen nemcsak a szerelem számított, hanem az is, hogy legyen vagyon, föld, biztos alap.

A lakodalmukról úgy mesél, mintha tegnap történt volna: akkor nem volt kultúrotthon, nem volt nagy terem, ezért a mulatságot a szülői házaknál tartották, szűk körben, hogy elférjenek. A menyasszony koszorúja nem volt fehér, mint manapság: „hanem az a régi piros volt, párta vagy szalag” – idézi fel.

A lakodalmi ebéd, vacsora közösségi esemény volt, amire napokkal vagy hetekkel előtte készültek: a család, közeli rokonság tyúkot vitt, abból lett a leves. A főtt húst nem külön tálalták fel, hanem kisütötték, és ahhoz nokedlit vagy krumplit adtak, majd kalácsot vagy diós süteményt, esetleg valamilyen kelt tésztát. Ajándékba edényt vittek: kis reszelőt, literes lábost. A mulatságról, jó hangulatról a helybéli muzsikusok gondoskodtak bőgővel, dobbal.

Anyós, após, egy ház: „Nem jelentett nagy gondot”

Anna mamáék egy házban éltek a férje szüleivel, akikről nagy szeretettel mesélt, mondván: „nagyon jó anyám és apám volt, segítettek a gyereknevelésben.” Az idős nő azt is elmeséli, ha rosszak voltak a gyerekek, verekedtek, a már hajlott hátú anyósa egy vödör vízzel választotta szét őket: „locsolta, mint a méheket” – nevet.

A „modern világról” is van véleménye, és bár mindent elfogad, megjegyzi, a házasság nemcsak érzésről kell szóljon, hanem vállalásról. A jó házasság kapcsán kiemeli, nincs titok, fontos a megértés, a megbecsülés, egymás tisztelete.

„Nem az a jó házasság, ahol mindig szép az élet, hanem ahol a rossz napokban sem fordulnak el egymástól. Mert az ember néha fáradt, néha rosszkedvű, néha nehéz a megélhetés, néha beteg, néha meg csak keserű, de ha megvan a megértés, a tiszta szeretet és az Istenben való hit, akkor minden jóra fordul”.

Elmondja, az utóbbi fagyos napok miatt behozatta a virágait, hogy ne fagyjanak meg. Szerinte ilyen a házasság is: fontos a törődés, mert ha ez elmarad, kiég és elhal a szeretet, mint télen a hidegben a virág. Tenni kell érte, akár áldozatok árán is – zárta gondolatát Anna mama.