Van, aki esküvőkre jár vendégként, és van, aki esküvőkre jár… hivatásból, lélekkel, bottal, szalagokkal, rímekkel, és olyan rutinnal, ami mögött már több száz „boldogító igen” visszhangzik.

A házasság hete alkalmából Mihály István szilágycsehi és Ladányi Adorján szilágyszentkirályi vőféllyel beszélgettünk, akik nemcsak lakodalmakat vezetnek, hanem közösségeket tartanak össze, időt szerveznek, feszültséget oldanak, és néha még imádkoznak is a násznép előtt. Ahogy ők fogalmaznak: a vőfély olyan, mint egy karmester. Ha jól vezényel, nem csúszik szét semmi.

Családi hagyományból hivatás

Mihály István 1975-ben született, és a vőfélyeskedés nem tudatos pályaválasztásként jelent meg az életében, hanem inkább egyfajta családi „kényszerként”. 1993-ban, nővére esküvőjén nevezték ki vőfélynek, hiszen akkoriban ezt a szerepet többnyire testvér, unokatestvér vagy más közeli rokon vállalta. Ezt követően hosszabb szünet következett egészen 2007-ig, amikor vendégként vett részt egy barátja lakodalmán. Ott engedélyt kért, hogy a vacsoránál a régi, hagyományos stílusban néhány verssel és köszöntővel színesíthesse az estét. A fogadtatás olyan lelkes volt, hogy – ahogy ő fogalmaz – „utána már egyik esküvőből a másik esküvőbe jártam.” A tavaly februárban már ő képviselte az erdélyi magyarokat, a szabadkai vőfélytalálkozón.

Négyszáz esküvő – és fél Erdély

Ma már 380 és 400 közé teszi azoknak a lakodalmaknak a számát, ahol vőfély volt. Bár Szilágycseh az otthona, a munkája rég túlnőtt a településen, sőt a megyén: Szilágy, Szatmár, Bihar, Kolozs és Máramaros megyében is vőfélyeskedett már. A kapcsolatok pedig sokszor úgy születnek, ahogy a régi mondás tartja: „egy lagzi hozza a másikat” – mesélte. Ma már a közösségi média is szerepet kapott, hiszen látják, felismerik, továbbajánlják, visszahívják.

Mihály István, aki nem mellesleg lelkész szeretett volna lenni, az első rigmusokat egy idős bácsitól tanulta, akitől hívogató verseket sajátított el, hiszen „régen nem telefonon vagy Facebookon hívták a vendégeket, hanem házról házra jártak”. Ma már ez a világ sokat változott, sőt a vőfély mellett megjelent a ceremóniamester.

Mint mesélte, a vőfély rímekben beszél, versekkel dolgozik, hagyományos viseletben van, búcsúztat, kikér, köszönt, és a lakodalom „szertartásos” részeit viszi. A ceremóniamester inkább műsorvezető: spontán, modern, nem rímel, inkább „bemondja”, mi következik. Sokan azt hiszik, hogy a vőfély dolga csak „verseket mondani”. Mihály István szerint ez tévedés: a vőfély legfontosabb feladata nem az, hogy elmond 20 verset, hanem „kordában tartja” a násznépet, irányítja az ifjú párt, időt szervez, hogy ne késsenek a polgári vagy a templomi esküvőről, és főleg, ne csússzon szét a program, és mindezt úgy végzi, hogy közben a jó hangulat is megmaradjon vagy kialakuljon – meséli.

A jó lagzi titka: ne legyen megalázó, ne legyen sértő

A cipő-, és a mennyasszonylopás, a különböző „büntetések” részben ma is jelen vannak, de Mihály István nagyon óvatos velük. Elmondja: a háttérben mindig egyeztet a vőlegénnyel vagy a násznagyokkal, hogy milyen feladatot vállalnak, és mi az, ami már kellemetlen lenne. „Nem szeretnék senkit megsérteni, vagy kellemetlen helyzetbe hozni, játékokat rájuk erőltetni, figyelek arra, ki mit bír el, ki mire nyitott” – meséli.

Tanács a pároknak: legyenek lazák

A vőfély több száz esküvő tapasztalatával két dolgot emel ki, amit minden párnak üzenne: legyenek lazák és ne akarjanak mindent tökéletesre. „Volt olyan pár, aki a nyitótánc közepén megállt, mert eltévesztette a koreográfiát, ezért szinte vitázni kezdtek. Gyorsan odasúgtam nekik, hogy »senki nem tudja a koreográfiátokat, csak ti, improvizáljatok!«. Így részben megoldódott a helyzet, bár felejthetetlen maradt a pillanat” – mondja.

Mihály István szíve egyértelműen a falusi esküvőkhöz húz, hiszen ott még igénylik, hogy az ételt verssel, rigmussal konferálják fel, és mint mesélte, régen a vőfély vitte ki az első tál ételt, ő szolgálta fel a vendégek elé. Ma az éttermi esküvőkön ez egyre ritkább. Ami pedig különösen hiányzik neki, a vacsora alatti rigmusok, köszöntők. Falun még előfordul, városon szinte eltűnt.

A modern esküvők problémája: feszélyezettség és a telefon

Mihály István szerint az elmúlt 10-20 évben az esküvők egyik legnagyobb változását a mobiltelefonok okozták. „A vendégek sokszor telefonoznak az asztal alatt vagy nyíltan az asztalnál, nem beszélgetnek, nem táncolnak. A lakodalom sokaknak inkább »kötelesség«, mint öröm. Ez számomra fájó, mert a régi, közösségi mulatást szeretem” – mondja.

A vőfély szerepe nem mindig könnyű. Mihály István beszélt a legmeghatóbb pillanatokról is. „Volt, hogy olyan menyasszonyt vagy vőlegényt búcsúztattam, akinek már nem élt az egyik vagy mindkét szülője. Erre van külön versem is, s néha ilyenkor én is meghatódom, megkönnyezem” – mesélte.

A modern világ új típusú igényeket hozott. Előfordult, hogy a fiatal pár azzal a kéréssel állt elő, hogy senki ne készítsen fotót, ne legyen élőzés és ne kerüljön fel semmi a közösségi médiába. Ezt nagyon nehéz volt teljesíteni, és kellemetlen szólni a rokonságnak, hogy tegyék el a telefont.

A feszültség forrása: a „fixes” párok

A vőfély tapasztalata szerint a legkönnyebben kezelhető párok a huszonévesek: ők még nyitottak, szerelmesek, nem sértődékenyek. A harmincas körüli párok viszont sokszor mindent kontrollálni akarnak, előre megmondják, mit lehet és mit nem: ne sirattassam meg őket, mert elkenődik a smink, vagy ne hozzam őket kellemetlen helyzetbe. Mihály István erre azt mondja: a könny nem szégyen, természetes, hiszen az esküvővel lezárul egy életszakasz, és egy új kezdődik el. Vőfélységének egyik különleges eleme, hogy sok esküvőn elmondja az Úr imádságát. „Különösen a román szertartásoknál a vendégek addig nem kezdik el a vacsorát, amíg nincs ima. Ezt a magyar esküvőkbe is átvettem” – vallja.

A vőfélybot szalagjai: „ahány szalag, annyi esküvő”

A hagyományok egyik legszebb tárgyi jelképe a vőfélybot. Mihály István szerint a szalagok jelentése egyszerű, de nagyon beszédes: „amennyi szalag, annyi esküvő.” A szalagokra az ifjú pár neve és az esküvő dátuma kerül. A szín általában a dekorációhoz, csokorhoz, koszorúslányok ruhájához igazodik.

Házasság: nemcsak papír, hanem fogadalom

Mihály István határozottan vallja: a házasság nemcsak papír, hanem szent dolog. Fontos, hogy legyen polgári és templomi esküvő, hogy Isten előtt is legyen hitelesítve a fogadalom. Szerinte azok, akik templomban is esküsznek, gyakran komolyabban veszik a fogadalmat. Mindig azt ajánlja az ifjú párnak, hogy „ne hallgassanak senkire, csak egymásra.” Ne a falu, ne a város, ne a rokonok véleménye számítson, hanem az, ami nekik jó. Támogassák egymást, és legyenek boldogok.

Szerinte az a legjobb, ha az ifjú pár külön költözik, nem lakik egyik szülővel sem, mert: „hamarabb kibékül a kettő, mint a négy” – mondja. A házasság szerinte nem egy folyamatos „első két hét”. Az évek alatt lesznek viták, beszólások, nehéz napok, de két ember együtt könnyebben küzd meg mindennel. A szerelem elmúlik, mondja, de a szeretet örök. Mint meséli, szerinte sajnos a házasságok húsz százaléka válással végződhet. Sokszor az a gond, hogy az emberek türelmetlenek, nem csiszolódnak össze, túl gyorsan feladják. Ugyanakkor harminc fölött már nehezebb nősülni, mert az illető megszokja az egyedüllétet.

Új generáció a vőfélybot mögött

Mihály István szilágycsehi vőfély több száz esküvő tapasztalatával az idősebb generációt képviseli. A fiatal vőfélyek közül Ladányi Adolf szilágyszentkirályi vőfély néhány év alatt látványosan felépítette magát. Ő a „Facebook-generáció” vőfélye: az első esküvőjét is annak köszönheti, hiszen egy ismeretlen varsolci vőlegény ott látta, és felkérte. Ma már – három év alatt – közel harminc lakodalmat vezetett le.

Ladányi Adolf 2021-ben döntötte el, hogy vőfély szeretne lenni, de ténylegesen 2022-ben vágott bele. Az első lakodalmára jól emlékszik, május 28-án volt. „Decemberben, amikor hordtam a fát, akkor hívott fel Németországból a vőlegény, és kérdezte, hogy elvállalom-e” – meséli. A pár a Facebookon látta, hogy Adolf vőfélyeskedni készül, és úgy döntöttek, hogy őt kérik fel.

„Egy fehér fal előtt mondtam pár sort” – így indult a reklám

A fiatal vőfély nem tagadja: neki a közösségi média hozta meg az első lehetőségeket. A kezdés egyszerű volt, de működött. „Egy fehér falhoz álltam, és elmondtam pár sort a szövegeimből, így reklámoztam magam” – mondja. A videók eljutottak a helyi csoportokba, és a hír gyorsan terjedt. Míg sok vőfélység generációról generációra öröklődik, Adolf esetében másként alakult.

„Dédtatám beszédes volt a lakodalmakban. Bár vőfély nem volt a családban, de a jó beszéd, a humor, a »színpadi ember« jelleg adott volt. Az elmúlt három év alatt harminc lakodalomban vőfélyeskedtem, ami szép szám, hiszen a vőfély szakmában ez gyors, erős indulásnak számít, főleg úgy, hogy mindezt szinte teljesen önerőből építettem fel” – vallja.

Az első lakodalomja különleges volt: Varsolcon tartották, tóparti vendéglőben, és a násznép fele német ajkú volt. Adolf bevallotta, volt benne izgalom, de amint elkezdte a búcsúztatót, minden lámpaláza elszállt. Ami pedig különösen emlékezetessé tette számára, az a hagyományos szilágysági népviselet. „Még a kisgyermekre is népviselet volt szabva” – mesélte.

A vőfély legfontosabb feladata

„A vőfély legfontosabb feladata, hogy a jó hangulatot biztosítsa” – vallja. A nevetést, a felszabadultságot, azt, hogy a vendégek és az ifjú pár jól érezzék magukat. De kiemeli: mindez nemcsak a vőfélyen múlik, hanem a vendégeken is. Ahogy Mihály István is fogalmazott, ő is kiemeli, hogy a pároknak lazítaniuk kellene, mert az esküvő nem menetrend. Az embereket nem szabad siettetni, türelmesnek kell lenni, és el kell fogadni, hogy egy lakodalomban gyakran van csúszás.

Amikor a legkedvesebb szokásról kérdezem, Adolf gondolkodás nélkül válaszol: „Szeretem, amikor nem az igazi, hanem a hamis menyasszonyt (menyasszonyi ruhába öltöztetett családtagot, idegent) hozzák ki.” Ilyenkor vicces mondókákat mond, kérdezgeti a vőlegényt, hogy „megfelel-e”, és ilyenkor a vendégek mindig nagyot nevetnek.

Szatmárban pálinkával fogadják a vőfélyt

Adolf több megyében is járt: Szilágyságon kívül Szatmár és Kolozs megyében, idén Torockóra és Szentmihályba hívták. Számára érdekes volt, hogy Avasújvároson a menyasszonyos háznál a kapuban pálinkával kínálják az érkezőket, köztük a vőfélyt is. A legviccesebb történet Krasznához fűződik, amikor a vőlegény a menyasszony házánál vette észre, hogy otthon maradt a csokor, ezért húzni kellett az időt. Ő improvizált, hogy ne vegyék észre a bakit, végül humorral kimondta a tényt: „ahogy fa nincs bök nélkül, úgy ember sincs hiba nélkül… otthon maradt a csokor.”

Mint meséli, a vőfély életében mindig vannak váratlan helyzetek, és a legnagyobb probléma sokszor az, hogy az ifjú pár mindig azt akarja, hogy minden úgy alakuljon, ahogy ők eltervezték. Szerinte az egyik leggyakoribb esküvői hiba túl magas elvárásokkal érkezni. Adolf bevallja: hiába fiatal, hiába humoros, ő is sokszor elérzékenyül, főleg a menyasszony búcsúztatásánál, mert az elérzékenyülés, a könny szerinte ugyanolyan ragályos, mint az ásítás.

Bár Adolf még nőtlen, határozott véleménye van a jó házasságról. Szerinte a legfontosabb az egyetértés, a problémák megbeszélése, az őszinteség. „Ahol őszinteség van, ott jó a lakodalom is, és ott jó a házasság is.” Adolf fontosnak tartja a házasságot, a magyar jövő szempontjából is, mert: „többnyire a házasságban születnek gyerekek, és gyerekek nélkül nincs jövő.” Tapasztalata szerint a legtöbb esküvő a 25–30 éves korosztályhoz köthető, de volt már olyan lakodalma is, ahol a pár 19 és 20 évesek voltak.

Szerinte sokan félnek a házasságtól, mert azt hiszik, hogy fel kell adniuk a szabadságukat, de ő ezt másképp látja. A házasság akkor jó: ha a társ mellett önmagad lehetsz, mondja.

A házasság egy nagy döntés, egy közös út kezdete

Mihály István és Ladányi Adolf két különböző generációt képviselnek, mégis ugyanazt a szerepet töltik be: a lakodalom gerincét adják. Az egyikük több száz esküvő tapasztalatával a régi, falusi hagyományvilágot hozza, a másik pedig a fiatalabb korosztály lendületével építi fel a vőfélymesterséget.

A házasság hete kapcsán elmondták, bár a világ változik és az esküvők is változnak, de a lényeg nem: a házasság ma is egy nagy döntés, egy közös út kezdete. Olyan fogadalom, amelyhez türelem, hűség, megértés és egymás iránti tisztelet kell. Nemcsak a nagy napon, hanem utána is, a mindennapokban.