Ősi templom tárult fel egy mexikói földrengést követően

A mexikói szakemberek akkor bukkantak rá a templomra, amikor radarkészülékkel vizsgálták át az azték régészeti lelőhelyet, Teopanzolco piramisát a földrengés okozta szerkezeti károk után kutatva.

A piramisban felfedezett templom, amelyet Tlaloknak, az azték esőistennek szenteltek, a régióban egykor élő tlahuica törzshöz tartozott. A Nemzeti Antropológiai és Történeti Intézet régésze Bárbara Koniecza szerint a földrengés következtében a piramis szerkezetének központi része átrendeződött.

A legnagyobb károk az építmény tetején keletkeztek, ahol Tlalok templomának felfedezése előtt már két másik templomot is feltártak a régészek. Ezek egyikét az azték mitológia főistenének, a háború és a nap istenének emelték, a másikat pedig ugyancsak Tlalok esőistennek.

Mindkét szentély alja megsüllyedt, amitől meglehetősen ingataggá váltak – mondta Koniecza. A már ismert szentélyeknél régebbi, rejtett építményt a megdőlt templomok vizsgálata közben fedezték fel a templomok alatt. A földrengés nyomán előkerült templomról úgy vélik a szakemberek, hogy nagyjából 1150-ből származhat, körülbelül hat méter hosszú és négy méter széles lehetett. A maradványok mellett agyagedény-töredékeket és egy tömjéntartót is találtak, amelyek ugyancsak a tlahuica törzshöz tartoztak.

A kutatók szerint a törzs több tucatnyi apró városállamot alkotva élt egykor a mai Morelos tagállam területén és bevett gyakorlat volt náluk, hogy ráépítettek a régi templomokra. A Teopanzolco lelőhely központi épületei a 13. századból származnak.

Kapcsolódók

Kimaradt?