Egy kutatás szerint a tésztaételek nem hízlalnak

Sokan úgy vélik a tésztafélék fogyasztása nem tesz jót az egészségnek és elhízáshoz vezet. Egy nemrég ismertetett tanulmány azonban ezt cáfolja sőt, állítása szerint fogyasztásuk segít a fogyásban.

A felmérés eredményét John Sievenpiper a torontói St. Michael kórház kutatója ismertette. A kutatás során 12 héten át közel 2500 ember étkezését vizsgálták, akik heti háromszor tésztaételeket fogyasztottak, miközben a krumpli- és kenyérbevitelüket csökkentették. A kontrollvizsgálatok elvégzése után kiderült, a tésztaételt fogyasztók nem híztak, sőt esetükben kis mértékben beindult a fogyás.
Mivel a tészta alacsony glikémiás indexxel rendelkezik, nem emeli meg nagy mértékben a vércukorszintet, emiatt egészségesebb, ráadásul a benne található szénhidrátok lassabban szívódnak fel.

„A tészta is hozzátartozhat az egészséges táplálkozáshoz” – állította a professzor. Ez nem jelenti azt, hogy mindennap fogyasszunk spagettit, de egy maréknyi főtt tésztát akár heti háromszor is megehetünk, emiatt nem fogunk elhízni. Készítsük az ételeket teljes kiőrlésű tésztákkal, így még egészségesebb lesz.  

Kapcsolódók

Kimaradt?