Így használja fel a megmaradt húsvéti sonkát

Vannak olyan ételek, amelyeket többnyire csak húsvétkor fogyasztunk. Egyike ezeknek a húsvéti sonka, amire valljuk be, néhány nap után rá lehet unni. Kidobni azonban kár lenne, hiszen egy kis kreativitással és néhány alapanyag hozzáadásával nagyszerű ételeket készíthetünk belőle. Mutatunk is néhány ötletet. 

Sonkás szendvics

A világ talán legkönnyebben elkészíthető étele a szendvics: elég csak összepakolni a hozzávalókat és készen is van. Kenjünk meg két szelet kenyeret vajjal, tegyünk rá sonkát, sajtot, néhány karika főtt tojást, esetleg valamilyen friss zöldséget: paradicsomot, uborkát, paprikát és már ehetjük is. Ha még betesszük a szendvicssütőbe, melegszendvicsként is fogyaszthatjuk.

Saláta

A saláta nemcsak összedobált zöldségek keveréke, amit a diétázók fogyasztanak, hanem a saját ízlésünk szerint összeválogatott, tartalmas fogás. Vágjuk a sonkát apró darabokra, adjunk hozzá zöldségeket és salátaöntetet, hagyjuk kicsit összeérni az ízeket, majd fogyasszuk el. Zöldségek közül válasszuk, amit szeretünk: paradicsomot, uborkát, újhagymát, paprikát, retket, sárgarépát, céklát. A salátaöntethez keverjünk össze egy citrom levét, egy evőkanál olívaolajjal, sóval, borssal, tejföllel vagy majonézzel.

Sonkakrém

Apróra vágott sonkát és újhagymát, valamint tejfölt, kevés mustárt tegyünk a turmixgépbe, és hagyjuk, hogy a gép krémet varázsoljon a hozzávalókból. Ha maradt tojást, azt is hozzáadhatjuk. Ha kész, kenhetjük is a kenyérre az egyszerű, mégis nagyszerű finomságot.

Sonkával töltött gomba

Az apróra vágott sonkát kevés olajon pirítsuk meg, majd egy doboz tejföl és egy felvert tojás hozzáadása után, főzzük fel a keveréket. Míg készül tisztítsuk meg a nagy méretű csiperkegombát, szedjük ki a tönkjét, majd tegyük egy sütőtálba. Az elkészített sonkás szószt kanalazzuk a gombák kalapjába és szórjuk meg reszelt sajttal. Előmelegített sütőben, alufóliával lefedve 20-25 perc alatt süssük készre.

Kapcsolódók

Kimaradt?