Terv: 2032-re érkeznek meg a Mars első lakói

Összesen 200 ezren jelentkeztek, hogy a Marson élnének, közülük végül százan versengenek arra a negyven helyre, amely egyelőre elérhető.

A Mars One misszió vezetője, Bas Lansdorp a Khaleej Times lapnak beszélt a tervekről. Az Egyesült Arab Emírségekben működő, angol nyelvű lapnak elmondta, bár 2012-ben még 2022-re tervezték az első utat, az anyagi problémák miatt ez 2031-re tolódott ki. Jelenleg százan versengenek a létező négy helyért.

Lansdorp számos kritikával találkozott az utóbbi időben, véleménye szerint is egy nehéz feladatról van szó, aminek a véghezvitelét nem is tudja garantálni. "De azt hiszem, hogy jó esélyünk van rá" – mondta. Azért bizakodik, mert permanens telephelyet szeretnének létesíteni, tehát nem kell azon a technológián fáradozniuk, hogy hogyan hozzák vissza az embereket a Marsról.

A következő lépésben a száz jelentkező közül kiválasztják azt a negyven embert, akik hamarosan fizetést is kapnak és készülhetnek a vörös bolygóra. A misszó vezetője rámutatott: egészséges és okos embereket válogatnak ki, akiket felkészítenek a túlélésre, legyen szó mérnöki, egészségügyi vagy botanikai tudásról. Véleménye szerint azonban nem is ez a kihívás, hanem, hogy ezek az emberek a Marson maradnak.

"Négy fős csapatokat választunk ki és zárunk össze marsi körülmények között, ahol számos megkötés lesz, és csapatként együtt lenni egy olyasmi, amit soha nem tapasztaltak, tehát látnunk kell, hogyan oldják meg ezt"  – mondta.

Kapcsolódók

Kimaradt?