Bemutatták a lehetséges Mars-telepeseknek szánt űrruhát

Bemutatta a lehetséges Mars-telepeseknek szánt űrruha első terveit a Mars One elnevezésű holland privát űrutazási programot szervező cég, amelynek célja, hogy tíz éven belül embereket küldjön a vörös bolygóra. 

A nyomástartó ruhához ütésálló sisak is tartozik. A szkafander ahhoz hasonló anyagból készülne, mint amelyet az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) asztronautái viseltek a holdmissziók során, ám a Marsra szánt űrruha a vörös bolygó felszínének sajátosságaihoz is alkalmazkodna - írja a Phys.org. Ilyen kihívást jelent például a mindenütt jelen lévő vörös porral való megbirkózás, amelyhez - a vállalat bevallása szerint - "további tervezésre van szükség".

A cserélhető elemeket is tartalmazó űrruhának sugárvédelmet is kell biztosítania, és értelemszerűen illeszkednie kell a leendő Mars-telepesek alkatához. A Mars One szerint a jövendőbeli telepesek háromdimenziós nyomtatókat is visznek magukkal, hogy szükség esetén ki tudják nyomtatni az űrruhák cserélhető részeit. A nagy nemzetközi visszhangot kiváltó Mars One tervet, amelynek célja, hogy a belátható jövőben lakott kolóniát hozzanak létre a Marson, 2012-ben indította útjára Bas Lansdorp holland vállalkozó. A kezdetben 140 ország csaknem 200 ezer kalandorát felvillanyozó projekt keretében 24 felfedezőt akarnak küldeni egy évtizeden belül a Marsra. A költségek egy részét a vállalkozást bemutató televíziós valóságshowból finanszírozzák.

Hasonlóan a SpaceX űripari vállalkozás alapítója, Elon Musk terveihez, a Mars One csapata 2018-ban akar pilóta nélküli űrhajót küldeni a Marsra. Az egyirányú utazások a vörös bolygóra 2026-ban indulnának. Az első telepeseknek apró épületszerűségekben kellene élniük, és gondoskodniuk kellene ivóvíz-, oxigén- és élelemellátásukról. Mostanáig mindössze a NASA robotizált missziói jutottak el sikeresen a vörös bolygóra és az amerikai űrügynökség nem is tervez embert küldeni a Marsra egészen a 2030-as évekig.

Kapcsolódók

Kimaradt?