iPhone-ok lassítása: az amerikai szenátus is foglalkozik a kérdéssel

Miután kiderült, hogy szándékosan lassítja telefonjait az Apple, az amerikai szenátusnak is válaszokat kell adniuk.

Az amerikai szenátus kereskedelmi bizottságának vezetője, John Thune szenátor írt Tim Cook Apple-vezérigazgatónak levelet az ügyben. Thune arra emlékeztetett, hogy a cég megoldásait egyes felhasználók kritizálták, többek között azt, hogy az Apple nem kínálja fel az ingyenes akkumulátor-csere lehetőségét.

Thune többek között arra kíváncsi, hogy hogyan kezelte az Apple a felhasználói panaszokat. Az Apple-nek január 23-ig kell válaszokat adnia a feltett kérdésekre.

Mint arról korábban írtunk, a cég beismerte: amikor gyengül az akku teljesítménye, visszafogják a telefon energiaigényét, ez pedig kihat a processzorra is. A probléma – egyes iPhone-ok esetében ez a telefon kikapcsolását jelentette, mára pedig a lassulását – akkor jelenik meg, amikor hirtelen nagy teljesítményt kell biztosítania az akkunak. Ahogy öregedik az akkumulátor (vagy alacsony a hőmérséklete, esetleg nagyjából le van merülve), egyre nehezebb kielégítenie az ilyen igényeket.

Az almás céget volt, aki beperelte emiatt. Franciaországban a tervezett elavulás gyanúja miatt indítanak vizsgálatot.

Kapcsolódók

Kimaradt?