Megvan, hogy mitől lassulnak le a régi iPhone-ok

Megfejtette a Geekbench alapítója, hogy mitől lassulnak le a régi iPhone-ok: az akkuk miatt.

A régi akkumulátorok egyre rosszabb teljesítményt nyújtanak, ez pedig kihat a telefon teljesítményére is. Az iOS operációs rendszer ugyanis az akku gyengülésével visszafogja a processzorokat is.

Az iPhone 6 és 7 modellekre széles körben jellemző ez és egyre rosszabb lesz a helyzet idővel – állítja John Poole, a Geekbench mögött álló Primate Labs alapítója. Véleménye szerint az iOS-en kell változtatni a probléma megoldására, miután vélhetően egy korábbi hibajavítás miatt lelassítja a telefonokat.

A mostani állapot arra késztíti a felhasználókat, hogy a telefoncserén gondolkodjanak akkumulátor-csere helyett, ami beillik a tervezett elavulás gondolatmenetébe, amellyel az Apple-t is megvádolták korábban.

Volt még téma az almás telefonok lassulása

Nem ez az első alkalom, amikor az iPhone-ok lelassulásáról beszélnek. Mint azt korábban megírtuk, három éve a Harvard egyik hallgatója figyelt fel ugyanis arra, hogy amikor bejelentik az új modellt, a Google-keresőben megnő a "lassú iPhone" keresések száma. Persze előfordulhat, hogy az emberek egészen egyszerűen úgy érzik egy-egy bejelentés után, hogy túl lassú a készülékük, amihez hozzájárul az, hogy a szoftver is ilyenkor frissül a régi telefonokon.

Ilyen nem fordul elő például a Samsungok esetében, amire egy lehetséges magyaráazt, hogy az androidos készülékeknél a Google nem egy új telefon megjelenéséhez köti a frissítéseit.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?