Az erdélyi fiatalok internetezési szokásait vizsgálják

A média hatása a gyermekekre és a fiatalokra címmel kedden tartottak előadássorozatot a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem csíkszeredai karain. Az egyetem és a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat hét éves múltra visszatekintő együttműködésének köszönhetően idén az információs technológia gyermekekre gyakorolt pozitív és negatív hatásait neves kutatók, valamint az egyetem diákjai vizsgálták.

Sorozatban a negyedik ilyen jellegű konferenciát tartották Csíkszeredában, amely a magyarországi segélyszervezet és a székelyföldi felsőoktatási intézmény azon célkitűzésének az eredménye, hogy együtt gondolkodnak, illetve közös kiadványt is megjelentetnek – nyilatkozta a sajtónak dr. Edvi Péter, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat elnöke.

„A Sapientiával való együttműködésünknek köszönhetően új területet ismertünk meg mi is, láthatjuk, hogy a székelyföldi emberek életét is nagyban befolyásolja a média. Örömmel tapasztaljuk, hogy itt is az internet segítségével írják meg a gyermekek a házi feladatot, de ugyanakkor szomorúan látjuk, hogy ez bizonyos mértékben ugyanúgy szét is húzza a családot, amelynek a tagjai egyre kevesebb időt töltenek együtt” – fejtette ki a segélyszervezet elnöke.

A gyermekmentő szolgálat ezzel a kezdeményezéssel elsősorban a gyerekeket érő, interneten fellelhető veszélyekre hívja fel a figyelmet, olyanokra, mint az erőszakos tartalmak, amelyek az online játékokban rejtőznek, a lehetséges pornográf tartalmak, az internetes csalók, akik ingyenesnek vélt oldalakon név és cím megadását követelik, a szexuális bűnözők, a személyiségi jogok sérülése, valamint az internetes zaklatás (cyberbullying).

Dr. Edvi Péter szerint, a szülőknek egyre nehezebb dolguk van, hiszen nem lehet folyamatosan követni, hogy mivel foglalkozik az gyermek internetezés közben, továbbá egyre nagyobb a szakadék a gyermek és a szülei, valamit a gyermek és tanárai között.

A keddi konferencián elhangzó előadások többek között az online álhírek felismeréséről, az netes népszerűségről szólnak, de előadást tartanak a média szerepéről a pályaválasztásban, a digitális tankönyvek nyújtotta lehetőségekről, a nemi különbségekről a kultúrafogyasztásban, a gyűlöletbeszédről az interneten vagy a székelyföldi tizenévesek okostelefon-használati szokásairól.

Internet és anyanyelv

Biró A. Zoltán egyetemi professzor a kutatások közül kiemelte azt, amellyel a 11-12-ik osztályos diákok körében a internet anyanyelvre gyakorolt hatását vizsgálták. Az egyetem kutatói nemcsak Székelyföldön, hanem Közép-Erdélyben és a Partiumban is felméréseket végeztek. Ebből kiderül többek között az, hogy az ország nyugati felében a fiatalok sokkal válatozatosabban használják az internetet és az okostelefonkjukat.

Kiemelte továbbá a romániai oktatási rendszer hiányosságait, amely nemcsak a pedagógusokat nem támogatja abban, hogy naprakészek legyenek az információs technológia fejlődésével, amelyet aztán a munkájuk során is felhasználhatnak, hanem eszközökkel sem segíti a felzárkózást, holott a gyermekeknek ma már reális elvárása az, hogy a pedagógus minél sokoldalúbb módon adja le az anyagot.

A kutatási eredmények ismertetése, a helyzetelemzések mellett kiemelten fontosnak tartják a kutatási program továbbvitelét támogató szemléleti, módszertani tematizációkat, illetve azoknak a kezdeményezéseknek a bemutatását, amelyek révén a pedagógusok igyekeznek válaszolni az internet és a digitális eszközök iskolai hasznosításával kapcsolatos kihívásokra. Továbbra is előadásokat, bemutatókat, szakmai tájékoztatókat tartanak olyan témakörökben, amelyek támogatják az ezzel foglalkozók (kutatók, pedagógusok, intézményvezetők, fejlesztős szakemberek) munkáját.

Címlapi illusztrációnk forrása: Getty

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?