Tanácsok a Bitdefendertől: így ügyeljünk a gyermekek internetezésére

A fiatalokat állítólagosan öngyilkosságra késztető Kék Bálna internetes játék okozta tragédiák nyomán ismét a figyelem központjába került a gyerekek és az internet viszonya. A felmérések szerint a kiskorúak igen sok időt töltenek a világháló böngészésével.

Hét kiskorú közül egynek – nagyjából tizenöt százaléknak – okostelefonja és számítógépe is van. Az ötéves korú kisgyermek naponta nagyjából három órán át veszi igénybe ezeket az eszközöket, a serdülőkorúak pedig napi öt órát töltenek az internet előtt – mutat rá egyikfelmérésében a vírusölő programokat gyártó szoftvercég, a Bitdefender.

A fiúk általában többet időznek az internet előtt, mint a hasonló korú lányok, 12 éves koruk után pedig a serdülők inkább okostelefont használnak, mint asztali számítógépet vagy laptopot. Átlagosan az öt és tizenhét év közötti serdülőkorúak naponta két és fél órán át kapcsolódnak a világhálóra. Többnyire nem információkat keresnek, inkább különféle játékokat játszanak – azért is válhat veszélyessé többek között a Kék Bálna.

A gyermekek felét zaklatták az interneten

Pszichológusok szerint az ellenőrizetlen internethasználat igen negatív hatással lehet a fiatalokra. Ez komoly kockázatokat jelenthet mind fizikai fejlődésüket tekintve, mind pedig szellemi és érzelmi tekintetben.

A Facebook és más, hasonló jellegű hálózatok, közösségi oldalak lehetővé teszik, hogy bizonyos információk csakis egyes célcsoportokhoz jussanak el, így például a közeli barátokhoz. A gyermekek kitettek tehát annak a veszélynek, hogy rossz szándékúak, gazemberek céltábláivá váljanak, hamis információkkal félretájékoztassák őket.

Mindezért nem ritkán a közösségi oldalak a belépésnél sok esetben maximális életkorként a 14-15 évet jelölik meg. A pornográf oldalakat rendszeresen felkereső minden harmadik látogató egyike egyébként kiskorú, a Mentsétek Meg a Gyermekeket szervezet felmérése szerint pedig az internetet használó gyermekek ötven százalékát zaklatták már a világhálón.

Tanácsok a szülőknek

A Bitdefender néhány tanácsot is ad a szülőknek a hasonló helyzetek elkerülésének érdekében. Először is álljunk ellent annak a kísértésnek, hogy az csak azért engedjünk az internethez a gyermekeket, hogy ily módon legyen „egy kis nyugtunk” tőlük. Egyáltalán időben pontosan szabályozzuk, hogy a gyermek mennyi időt tölthet el a világhálón, virtuális környezetben. Beszéljünk gyermekeinknek a világháló potenciális veszélyeiről is, elsősorban a kiskorúakat érhető fenyegetésekről.

Tartsuk a számítógépet olyan helyen, ahonnan könnyedén ellenőrizni tudjuk a képernyőt, hogy idejében közbeléphessünk, ha a gyermek az életkorának nem megfelelő oldalakat keresne fel. Győződjünk meg arról, hogy gyermekeink barátai nem virtuális, hanem létező személyek, akiket közvetlenül ismer.

Tanítsuk meg a gyermeket arra, hogy ne válaszoljon kéretlen, agresszív vagy szexuális tartalmúlevelekre. Ügyeljünk továbbáarra, hogy milyen alkalmazásokat töltenek le számítógépükre vagy telefonjukra.

Használjunk megfelelő biztonsági elemet minden számítógépen, amely meggátolja a gyermeket abban, hogy az életkoruknak meg nem felelő oldalakat nyissanak meg, alkalmazásokat töltsenek le.

Kapcsolódók

Kimaradt?