Sikeresen kötötték össze egy bénult ember agyát egy robotkarral

Agyi implantátumok segítségével első ízben érték el, hogy egy bénult ember érezhette az ujjak érintését.

Az amerika DARPA (Fejlett Védelmi Kutatási Projektek Ügynöksége) biotechnikai részlegén a Pittsburg Egyetemmel együtt végzett kutatás komoly hadat üzent a paralízisnek: úgy tűnik, a technológia segítségével korábban nem érző területeket "szerezhetnek vissza" az érintettek.

Dr. Justin Sanchez, a részleg vezetője elmondta, áttörés történt az agy és gép összekötésében: első alkalommal érték el, hogy eljuttassák egy robotkar érintéseit az agyba.

A kutatásra önkéntesen vállalkozó Nathan szenzoros kérgére – az érintések felismerésére szolgáló agyi részre – mikroelektród tömböket helyeztek, amelyeket egy robotkarral kötöttek össze. Ezt követően Nathan szemét bekötötték, és a különböző robotujjakat érintették meg. Nathan agya megkapta a jelzéseket, és ki tudta találni, melyik ujjat érintik meg.

Azt már korábban elérték, hogy gondolattal működtethetünk egy robotkart, most azonban az érintést is regisztrálhatja az agy.

banner_vCypAfBt_Maszol__300x250 px.png
banner_jGlwUCht_Maszol__970x250 px.png
banner_ETnzO2iN_Maszol__728x190 px.png

Kapcsolódók

Kimaradt?