Megtalálták a Facebookon való teljes kitárulkozás okát

Mindenki ismer néhány olyan embert, akik életük legintimebb részleteit is megosztják a Facebookon. Minden érzésüket és testi funkciójukat leírják, és a többiek sokszor nem értik, mi az oka ennek a kitárulkozásnak. Nos, a tudósok szerint létezik az agynak egy területe, amely ezekért a túlosztásokért felelős.         

A berlini Freie Universität munkatársai megállapították, hogy az emberi agy "programozható" úgy, hogy túl sok információt vágyjunk megosztani magunkról.Azoknak, akik előszeretettel tárulkoznak ki, az agya fokozott aktivitást mutat azoknál a területeknél, amelyek önmegismerésért felelősek - írja a babaszoba.hu a Medipresre hivatkozva.

"A kutatásunk az agynak egy olyan hálózatával foglalkozik, amely egyértelműen összefüggésbe hozható azzal a vággyal, hogy bőséges információáradatot osszunk meg magunkról a közösségi médiafelületeken. Az ilyen ember csak részben tehet arról, hogy mindent megoszt: ez alkati kérdés, de persze programozhatjuk agyunkat másra is, csak ez extra figyelmet igényel" - mondja a kutatást vezető Dr. Dar Meshi. 

A szakemberek 35 résztvevő agyi aktivitását vizsgálták: a mediális prefrontális kérget, amely a személyiség kifejezéséért, a döntéshozatalért és a társasági viselkedésért felelős, illetve a precuneust, ami pedig - többek között - az önismerettel és tudatossággal kapcsolatos érzéseinket is szabályozza. Dr. Meshi szerint az emberek szeretnek információt közölni magukról, de bizonyos típus az agyműködése miatt hajlamosabb lesz erre, mint mások, hacsak nem tesz tudatos erőfeszítéseket az ellen, hogy ez így legyen.
 

Kimaradt?