Ilyen kemény gyári teszteket kell kiálljon egy okostelefon

Az új okostelefonokat  nem dobozolják azonnal. Mielőtt sorozatgyártásba kezdenének, alapos vizsgálatnak vetik alá a készülékeket. Vizsgálják a hardware-t, a szoftvert, az állóképességet – mindent.

A HVG összegyűjtötte, min megy keresztül egy telefon, mielőtt polcokra kerül:

Tízezer alkalommal ki- és bekapcsolják, alvó állapotból felébresztik 100 ezerszer, kétszer ennyi alkalommal megnyomják a bekapcsológombot, 5 ezerszer a hangerőszabályozót is.

Az USB port tartóságát tízezer bedugással és kihúzással tesztelik, a fülhallgatóét ötezerrel, a MicroSD-t háromezerszer helyezik be és veszik ki, a micro SIM-et ötszázszor, az akkumulátort pedig ezerszer.

Az érintőképernyőt röpke 800 ezer alkalommal érintik meg, tartósságát vizsgálandó, a készülékre 2 ezer alkalommal helyeznek rá 25 kilós súlyt. A készülék csavarodását is tesztelik, nagy intenzitással és több szögben kétezerszer.

A teszttelefont 200 alkalommal leejtik, ugyanakkor két napon át, óránként váltva a mínusz 40 és a plusz 70 fokos környezetben tartják, majd 25 és 55 fokos környezet között 95 százalékos relatív páratartalom mellett. A hosszú távú hőingadozás bírását is lemérik: bekapcsolt állapotban összesen 80 órán keresztül 78 ciklusban mínusz 20 és plusz 55 fok között váltakozva tartják a készüléket, majd 120 órán át folyamatosan működtetik 55 fokos környezetben, 95 százalékos relatív páratartalom mellett.

Kapcsolódók

Kimaradt?