Jövőben is virágozhat a mikulásvirág: ez a titka a gondozásának
Az adventi időszakban, sőt még karácsonykor és újévkor is többen ajándékoznak egymásnak mikulásvirágot. Sokan azonban nincsenek tisztában azzal, hogy ez a növény az elvirágzás után is gondozható, ezért, amint lecsupaszodott, megszabadulnak tőle. Pedig némi odafigyeléssel még sok szezonon át virágozhat a mikulásvirág – írja az agrarszektor.hu alapján az nlc.hu portál.
A mikulásvirág újravirágoztatása nem egyszerű feladat, de nem is lehetetlen: nem szereti a nagyon nagy melegeket, a 18-24 fok körüli hőmérsékletet kedveli, de a virágzás indulásához az szükséges számára, hogy a 21 fokot ne haladja meg a hőmérséklet körülötte.
Nagy fényigényű növény, ezért nyáron kitehető a szabadba: a világos helyszíneket kedveli, a tűző napsütést viszont nem tűri. Ha sikeresen túlélte a nyarat a mikulásvirág, akkor érdemes otthon, a tervezett virágzás előtt 10 héttel már napi 12 órát mesterséges sötétben tartani: minden nap, pontban délután négykor helyezzen rá egy kartondobozt, és hagyja rajta 12 órán át! Fontos, hogy minden nap ugyanabban az időben teremtse meg számára a szükséges sötétséget, mert ez indítja be a rügyképződését.
Meglehetősen vízigényes, amikor virágzik, érdemes a földjét állandóan nedvesen tartani. Minél többször vágja vissza, annál sűrűbb lesz, de arra is figyelni kell, hogy szeptembertől már ne nyúljon hozzá metszőollóval, mert az a virágzás rovására mehet.