A magyar tudomány napját videokonferenciákkal ünnepli az Erdélyi Múzeum-Egyesület

Az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) idén videokonferenciákkal ünnepli a magyar tudomány napját, amelyre 16 online rendezvénnyel, 17 könyvbemutatóval és két kerekasztal-beszélgetéssel készülnek – közölte hétfőn az erdélyi magyar tudományos élet szervezését vállaló civil szervezet.

A hagyományosan két részből álló fórumon a pénteki nyitónapon plenáris előadások hangzanak el a tudomány időszerű kérdéseiről, a jövőformáló tudomány jegyében. Ehhez idén is fiatal hazai kutatókat kértek fel a szervezők. Ünnepi plenáris előadást Kosztolányi György Széchenyi-díjas orvos, az MTA élettudományi alelnöke tart, a koronavírus-járványnak a tudomány társadalmi megítélésére gyakorolt hatását vizsgálja. A meghívott fiatal előadók a nyelvészet, néprajztudomány, környezettudomány, gyógyszerészet, szociológia, jog, vegyészet és építészet szakterületéről mutatják be legfrissebb kutatási eredményeiket. Szintén akkor adják át a Mikó Imre-emléklapokat.

A konferencia második részében szombaton vagy egy későbbi időpontban az EME szakosztályai és fiókegyesületei tartják meg a saját tudományterületük és régiójuk aktuális kérdéseit elemző konferenciájukat. A járványhelyzet ellenére az EME hét szakosztálya és öt fiókegyesülete idén 15 online rendezvénnyel járul hozzá az egyesület központi eseményéhez, kapcsolódva ezzel a Magyar Tudományos Akadémia tudományünnepi rendezvénysorozatához.

Egyes rendezvények élő közvetítésben az egyesület YouTube-csatornáján is követhetők, illetve felvételről is láthatók lesznek. Idén 241 szerző 149 előadása hangzik el, a program itt olvasható.

A Magyar Tudomány Napja Erdélyben rendezvénysorozat egyik fő célkitűzése, hogy az erdélyi magyar tudományosság fóruma és eseménye legyen, amely illeszkedik az összmagyar és nemzetközi tudományművelés irányzataiba. Ugyanakkor lehetőséget kínál a kapcsolatteremtésre, a közös kutatások, együttműködések elindítására és folytatására – közölték a szervezők.

Kapcsolódók

Kimaradt?