Gyakran káromkodik a gyermeke előtt? Így szokhat le róla

Bár léteznek káromkodást helyettesítő szavak, kifejezések, mint például  a „cica rúgja meg” vagy a „lónak a sasát”, ezeken hamar átlátnak a gyerekek. Érdemes teljesen abbahagyni a káromkodást a jelenlétükben, különben előfordulhat, hogy ízeset cifráznak az óvodában vagy az iskolában. Van három lépés, ami segíthet a leszokásban, írja az nlc.hu portál.

A gyerek a szülőtől tanulja el, hogyan élje majd az életét felnőttként. Ahhoz, hogy a káromkodás ne épülhessen be a szókincsébe, nem tiltásra, hanem a szülő önfegyelmére és leszokásra van szükség. 

  • Egyáltalán ne káromkodjon a gyermek jelenlétében

Ez nem olyan egyszerű, mint ahogy hangzik, de csak gyakorolni kell hozzá, hogy tudatosan leszoktassa magát a káromkodásról. A legjobb az, ha teljesen abbahagyja a csúnya beszédet, mert nem igazán lehet kivitelezni, hogy míg a barátai előtt káromkodik, addig a gyerekei előtt máshogy reagáljon hasonló helyzetekben.

  • Figyeljen oda a szavaira

Ahogy sikerül megfigyelni azt, hogy a gyerek szájából milyen szavak hangzanak el, ugyanúgy kivitelezhető az is, hogy saját szavait monitorizálja. Lehet, hogy már csak megszokásból, kötőszónak használ egy kifejezést. A káromkodás pedig nem más, mint egy rossz szokás, amiről kellő tudatossággal leszoktathatja önmagát.

  • Vegye át az irányítást

Sok esetben a káromkodást az eredményezi, amit néz, hallgat az ember, vagy éppen az, hogy milyen személyek társaságába tartozik. Ha sok káromkodás záporozik a tévéből, a zenékből vagy a munkahelyen, az megnöveli a csúnya beszédre való hajlamot. De a jó hír az, hogy az élet bizonyos részei felett át lehet venni az irányítást: ki-ki megválaszthatja, hogy milyen filmeket néz, és a magánéletében milyen emberekkel tartja a kapcsolatot.

 

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?