Egy vászonra festett két különböző képet – a mesterséges intelligencia talált rá Picasso művére

Brit kutatók találtak rá Picasso eddig nem ismert festményére: nem a padláson rejtőzött, nem is földbe ásva, hanem egy már meglévő festmény alatt – a festő ugyanis, az úgynevezett kék időszakában, a szegénység miatt egy vászont többször is újrahasznosított, ezért kerülhetett a két kép egymásra – számolt be az amerikai technológiai fellegvár, a Massachusets Institute of Technology hivatalos közlönyeként számon tartott MIT Technology Review alapján a Qubit portál.

A már meglévő művet, amelynek címe Az öreg gitáros, a chicagói Művészeti Intézet őrizte. A művészettörténészek már régóta tudták a festményről, hogy újrahasznosított vászonra készült: a megfelelő fényviszonylatokban ugyanis átsejlik egy arc a festékrétegek alól.

Köztudott, hogy a 20. század elején Párizsban jelentős szegénységben élt a festő, így az úgynevezett kék korszakában gyakran rászorult arra, hogy szó szerint ráfessen a korábbi műveire.

1998-ban a chicagói gyűjtemény restaurátorai röntgen- és infravörös képeket készítettek a festményről, az addigi sejtés beigazolódott, ám azt mindeddig nem sikerült kideríteni, hogy teljes egészében mi is van az öreg gitáros mögött. 

Megfejtették a rejtélyt

Anthony Bourached és George Cann, a londoni University College mesterségesintelligencia-kutatói szeptember közepén publikálták beszámolójukat arról, miképpen találták meg és alkották újra az ismertben rejtőző ismeretlent. Eljárásuk lényege röviden: a szaknyelvben stílusátvitelnek nevezett eljárást ötvözték a neurális hálón alapuló gépi intelligenciával. 

Az általuk fejlesztett algoritmus nem csupán összevetette a röntgen- és infraképeket Picasso más munkáival, de rekonstruálta is az egykori alkotást.

A kutatók azt remélik, hogy az általuk Le femme perdue vagyis Az elveszett nő címen jegyzett alkotás rövidesen bekerülhet a hivatalos Picasso-kánonba.

Kapcsolódók

Kimaradt?