Megalkották az első gyógyszert szülés utáni depresszióra
Napokon belül hathat, amíg az eddigi kezelések hatása hetek múltán jelentkezett. A statisztikailag jelentős haszna 30 napig tartott ki a 60 órás kezelést követően.
Az amerikai Food and Drug Administration, vagyis az Étel és Gyógyszer Igazgatóság kedden fogadta el a brexatonole-t, mint az első szülés utáni depressziót, vagyis a leggyakoribb gyermek szüléssel kapcsolatos komplikációt megcélzó gyógyszert – írja a Scientific American. Sok esetben kezeletlen ez az állapot, mivel a kismamák tartanak a megbélyegzéstől. A gyógyszer Zulresso néven kerül majd forgalomba.
Az Egyesült Államokban évente 400 ezer anyukát érint a szülés utáni depresszió, a rendelkezésre álló adatok alapján. A szakemberek szerint mindössze az esetek felénél azonosítják és kezelik az állapotot, ezért üdvözlik a Zulresso érkezését.
„A szülés utáni depressziónak ismereteink szerint hormonális kiváltó okai lehetnek leginkább, így hormonális kezeléssel orvosolható, mint amilyen a Zulresso is. Csökkenti a megbélyegzés lehetőségét, növeli a sikeres azonosítások számát, és bátorítja a nőket a segítség kérésre” – mondta Dr. Lucy Puryear, texasi orvosi igazgató.
Alkalmazását logisztikai kihívások és biztonsági intézkedések korlátozzák. A gyógyszert intravénás infúzión keresztül adják be, több mint 60 órás időtartam alatt. Szédülést, álmosságérzetet, nyugtató jellegű hatást és ájulást okozhat, emiatt a Gyógyszer Igazgatóság fekvőbeteg létesítményhez vagy kórházhoz kötötte az alkalmazását, ahol a nők megfigyelhetők.
Három klinikai próbán keresztül, amely több mint 200 szülés utáni depresszióval küzdő nő bevonásával zajlott, a Zulresso átlagosan 17 pontos csökkenést eredményezett a HAM-D összpontszámát illetően, amely a depresszió súlyosságának gyakori mérőszáma. Ez az eredmény csupán 13 ponttal volt kevesebb a placebók hatásához képest. Statisztikailag jelentős hatása 30 napig tartott a 60 órás kezelést követően.
A Zulresso egy szabadalmaztatott neurológiai szteroid allopregnanolone formula, és az agyban lévő GABA-nak nevezett neurotranszmitterek, vagyis az agy fő gátlórendszereinek szabályozásával hat a jelenleg jóváhagyott rohamgátló orvosságokkal ellentétben. Az ára azonban nem lesz alacsony, jelenleg 34 ezer dollárra becsülik a költségeket, a többi kórházi kiadás nélkül. A gyógyszer várható nyeresége 2023-ig 270 millió dollár lehet. „Ha arról beszélünk, hogy ez a kezelés működhet minden szülés utáni depresszióban szenvedő nőnél, egyértelműen a következő fontos lépés befektetni valakit a kórházba, és kezelni” – tette hozzá Puryear.