Vesekövek hullámvasúton, Vudu-babák, kannibál diéta – döntöttek az idei Ig Nobel-díjakról

Idén is születtek olyan meghökkentő, értelmetlen, bizarr tanulmányok, amelyek megkapták az Ig Nobel-díjakat csütörtökön.

Az orvosi díjat amerikai kutatók kapták, akik vesekövek mozgását hullámvasút segítségével próbálták siettetni. Az antropológia-díjat svéd, román, dán, holland, német, brit és indonéz, olasz kutatók közös munkája kapta, amely azt vizsgálta: állatkertekben csimpánzok épp annyira gyakran imitálnak embereket, mint fordítva.

A reprodukciót vizsgáló orvostudományi díj amerikai, japán, szaúd-arábiai, egyiptomi, indiai és bangladesi tudósokhoz került, ők postai bélyegeket használva mérték fel a férfi nemi szervek hatékony működését. Az orvosi oktatás díjat egy japán kutató vitte el, aki saját vastagbél-tükrözésének tanulságairól írt tanulmányt.

A közgazdaság területén kanadai, kínai, szingapúri és amerikai kutatók remekeltek, azt vizsgálva, hogy Vudu-babák használata hatékony-e, amikor hatalmukkal visszaélő főnökeikkel szemben használják.

A biológia szakterületén svéd, kolumbiai, német, francia és svájci kutatók remekeltek. Ők azt bizonyították be, hogy borszakértők csak a szaglásuk alapján észlelik egyetlen légy jelenlétét egy pohár borban.

A kémia tudományágát egy portugál kutatás képviselte, amelyben azt mérték, mennyiben hatékony az emberi nyál piszkos felületek tisztításában. Az irodalmi díjat ausztrál, el salvadori és brit kutatók kapták meg. Ők azt dokumentálták, hogy a legtöbb, összetett terméket használó ember nem olvassa el a használati utasításokat.

A táplálkozástan királyai idén zimbabwei, tanzán és brit tudósok lettek, akik azt mérték meg, hogy a kannibál diéta kalóriabevétele alacsonyabb az állati húsra épülő diétához képest.

A béke Ig Nobel-díjat spanyol és kolumbiai szakemberek szerezték meg, akik a vezetés közbeni ordítás és káromkodás sűrűségét, motivációit és hatásait vizsgálták.

Érdeklődők a győztesek nevét, a tanulmányok címét, korábbi évek győzteseit itt érhetik el.

Címlapi illusztrációnk forrása: valleymorningstar.com

Kapcsolódók

Kimaradt?