Zöld ház program: idén már csak energiatárolókra adnak támogatást
Átalakítják a Zöld ház programot: a támogatásból ezentúl nem napelemek telepítését, hanem kizárólag energiatároló rendszerek beszerzését finanszírozzák – jelentette be Diana Buzoianu környezetvédelmi miniszter. A program révén legalább 200 megawattóra (MWh) tárolókapacitást szeretnének létrehozni.
A tárcavezető hétfő este az Euronewsnak nyilatkozva elmondta, a romániai energiarendszer egyik problémája, hogy az elmúlt években jelentős összegeket fordítottak a napelemek révén történő energiatermelésre, miközben az energiatárolásba alig fektettek.

A környezetvédelmi miniszter közölte: „Idén a Zöld ház program, már nem a napelemekről fog szólni, hanem kizárólag az akkumulátorokról”. A változtatás hátterében az áll, hogy Románia az elmúlt években jelentősen növelte a napenergia-termelő kapacitását, a megtermelt energia tárolására azonban nem épült ki hasonló kapacitás. Emiatt a napközben megtermelt energia egy része nem akkor áll rendelkezésre, amikor a fogyasztás a legmagasabb.
Kapcsolódó
A miniszter becslése szerint a program keretében telepített akkumulátorok összesen legalább 200 MWh energia tárolására lesznek képesek.
Este használhatnák fel a napközben begyűjtött energiát
A tárolt energiát elsősorban az esti órákban használnák fel. Ilyenkor a napelemek termelése már jelentősen visszaesik, miközben a villamosenergia-fogyasztás továbbra is magas. Románia ezekben az időszakokban gyakran importra szorul, ezért az akkumulátorokból származó energia csökkentheti az importigényt – mondta a miniszter.
A pályázási rendszeren is változtatnának
A program átalakítása nemcsak a támogatás célját érinti. Diana Buzoianu szerint a Környezetvédelmi Alap támogatásainak odaítélési rendszerét is megváltoztatják. A miniszter bírálta a jelenlegi rendszert, amelyben a pályázóknak gyakorlatilag versenyt kell futniuk azért, hogy minél gyorsabban benyújtsák kérelmüket.
A jövőben a támogatások odaítélésénél versenyképességi szempontokat is figyelembe vennének. A miniszter szerint az egyik ilyen szempont a pályázó által vállalt önrész lehet: aki nagyobb összeggel járul hozzá, az előnyt élvezhet a támogatás odaítélésénél.
CSAK SAJÁT