Hosszas huzavona után kedden folytatódik a Zöld Ház program – aki nem tette meg, választhat szerelőcéget

A Zöld Ház Program hivatalos alkalmazása 2024. január 23-án, kedden 10:00 órától újra elérhető és működőképes, jelentette be a környezetvédelmi minisztérium. A szaktárca közleménye szerint, akik sikeresen pályáztak, de a program felfüggesztésének időpontjáig nem választottak szerelőcéget, most legfeljebb 90 napjuk van arra, hogy ezt megtegyék a Környezetvédelmi Alap Igazgatóságának oldalán elérhető alkalmazáson keresztül.

Mintegy 25 000 kedvezményezett kell még telepítő céget válasszon az ITT  elérhető alkalmazáson keresztül, 90 nap áll a rendelkezésükre, hogy a kiválasztott szerelővel benyújtsák a kérvényt, ezt követően az AFM érvényesíti a dokumentumokat, hogy megkapják a 20 ezer lejes támogatást a fotovoltaikus panelek felszerelésére.Fotó: Electrica Facebook oldalaAmint megírtuk, a fotovoltaikus Zöld Ház programot szeptemberben bírósági határozattal függesztették fel, miután egy cég jogi lépéseket tett, megtámadta, hogy nem fogadták el jelentkezését. Mircea Fechet környezetvédelmi miniszter kezdeményezésére tavaly novemberben a szaktárcánál találkoztak a felek, akkor a vállalkozás beleegyezett, hogy ejti a pert, ha újabb jelentkezési ciklust írnak ki. Ezt követően cég elküldte a bíróságnak a kérést, hogy szüntessék meg az eljárást.

A program költségvetése közel 2 milliárd lej, amiből több mint 1,7 milliárd lejes keretet magánszemélyeknek, 1,75 millió lejt egyházközségek számára különítettek el. Az AFM 515 napelemszerelő cégnek engedélyezte a részvételét a program lebonyolításában, majd újabb 93 új szerelőcég jelentkezett, miután ezt a per miatt újra lehetővé tették.

A tavaly kiírt Zöld Ház program keretében közel 90 ezer család nyert pályázatot fotovoltaikus panelek felszerelésére.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

 

Kapcsolódók

Kimaradt?