Közzétették az első listát a Zöld Ház program jóváhagyott kedvezményezetteivel
A Környezetvédelmi Alapkezelő (AFM) kedden bejelentette, hogy jóváhagyta az első 20 836 magánszemély által benyújtott pályázatot a Zöld Ház Fotovoltaikus Program keretében.
„A Környezetvédelmi Alap Igazgatósága ma, 2025. február 11-én közzétette az első listát a Zöld Ház Fotovoltaikus Program – 2024-es kiírásának – keretében elfogadott pályázatokról” – közölte kedden az AFM. A lista ITT tanulmányozható.
Adrian Corbu, az AFM alelnöke elmondta, hogy az engedélyezési bizottság ülésén jóváhagyták az első 20 836 pályázó – magánszemélyek – részvételét a Zöld Ház Fotovoltaikus Program 2024-es kiírásában.„Ők most megkezdhetik a napelemek telepítését, hozzájárulva ezzel az villanyszámláik csökkentéséhez és a fenntartható energiafogyasztásra való átálláshoz. Szeretnénk minél hamarabb jóváhagyni a többi, aszerelőcégek által jogosultnak minősített pályázót is. Ugyanakkor, amíg a kormány nem fogadja el az AFM 2025-ös évi költségvetését, az intézmény ebben a hónapban az előző év költségvetésének 2/12-ed részének keretein belül működhet. Amint a költségvetést elfogadják, újabb listákat teszünk közzé a programban elfogadott kérelmezőkről” – nyilatkozta Adrian Corbu.
Mint megírtuk, a Környezetvédelmi Alap Igazgatósága decemberben tette közzé a Zöld Ház Programban érvényesített szerelőcégek listáját, és a több mint 66 000 kedvezményezett szabadon választhat közülük
A program keretében összesen 66 666 kedvezményezett lesz, beleértve magánszemélyeket és vallási intézményeket, valamint 562 jóváhagyott telepítő cég.
A projekt megvalósítása a jóváhagyástól számított legfeljebb 12 hónapon belül kell megtörténjen, ez idő alatt kell elvégezni a rendszer telepítését és megszerezni a hálózati csatlakozási tanúsítványt.
CSAK SAJÁT