Zárva marad a révi Zichy-barlang
Karbantartás miatt zárták be az elmúlt hétvégén a révi Zichy-barlangot, de a Körösvidéki Múzeum keddi bejelentése szerint nem fogják a tervek szerint szerdán megnyitni.
A közlemény szerint műszaki okok miatt hosszabbítják meg a Bihar megyei látványosság zárva tartását, arról csak később tájékoztatnak, hogy mikortól lesz ismét látogatható.

A múzeum illetékesei korábban közölték, hogy a karbantartási munkálatok részeként a javításokat végeznek a barlang infrastruktúráján, ugyanakkor a föld alatti útvonal biztonsági elemeit is ellenőrzik.
Kapcsolódó
A révi Zichy-barlang a Sebes-Körös szurdokvölgyének középső részén található. A Styx-patak folyik keresztül rajta, amely a kijáratnál látványos vízesést formájában zúdul a mélybe. A MÁV egyik pályafelvigyázója, Karl Handl vette észre sétái alkalmával, hogy szárazság idején, amikor a vízesés hozama csökken, a sziklában üreg keletkezik, ahonnan denevérek szállnak ki. Ebből jött rá, hogy barlang húzódhat meg a vízesés tetejénél. Ezután értesítette Czárán Gyulát, aki 1903. november 10-én dinamitot robbantott a sziklánál, majd két év után, 1905-ben nyitották meg a látogatók előtt a cseppkőbarlangot. A Maszol korábban 2022-ben látogatott el a révi Zichy-barlangba.
CSAK SAJÁT