Vállalkozó nők találkozója: több digitalizációs pályázatra is lehet jelentkezni idén

Második alkalommal rendezték meg a vállalkozó nők találkozóját Kolozsváron, az eseménynek a Vallásszabadság háza adott otthont. Az eseményen jelen volt Hegedüs Csilla, az európai alapok minisztériumának államtitkára, aki az RMDSZ kormányzati szerepvállalásáról és az induló pályázatokról tartott előadást, majd Buryán Tünde rádiós műsorvezető beszélgetett Vitus-Bulbuk Emese pszichológussal arról, hogy hogyan is tudnak helytállni a vállalkozó nők a mindennapokban. A női vállalkozókat és vendégeket Oláh Emese, Kolozsvár alpolgármestere köszöntötte.

Hegedüs Csilla elmondta, az RMDSZ egyik legfőbb célja az volt, hogy hazahozza a pályázati lehetőségeket, a cél az, hogy „minél több lehetőséget, pénzt és befektetést hozzunk haza Erdélybe” – jelentette ki. Az államtitkár felelevenítette az elmúlt hónapok sikereit: megnőtt a gyerekpénz, a nyugdíj, különböző támogatásokat indítványoztak, melynek célcsoportjai a kevés jövedelemmel rendelkezők, a mezőgazdasági szektorban dolgozók, a vállalkozók és a vendéglátóiparban munkálkodók voltak.

Hegedüs Csilla és Oláh Emese | A szerző felvételei

Idén az ország legnagyobb digitalizációs pályázatára lehet jelentkezni, amelynek keretösszege 347,5 millió euró, amelyből 5500 céget tudnak támogatni. A digitalizációs pályázattal a kis- és középvállalkozásokat támogatják, hogy gyorsabban és hatékonyabban tudjanak dolgozni. A kapott összeget szoftverlicencekre, adatfelhő vásárlására, automatizálásra és robotizálásra, internet bevezetésére, weboldalak létrehozására lehet használni, ugyanakkor a bejövő pénz tíz százalékát a munkatársak képzésére kell felhasználni. Az államtitkár azt javasolja a pályázóknak, hogy dolgozzanak együtt egy informatikai céggel, hogy ők tanácsaikkal segíthessék a vállalkozást, hogy azokat a berendezéseket vásárolják meg, amikre valóban szükségük van. Elmondta, hogy a pályázat kitöltésekor figyeljenek arra, hogy minden dokumentumot feltöltsenek, ami szükséges. Erre a pályázatra június 30-ig lehet jelentkezni.

Hegedüs Csilla hozzátette, Romániában először fogja egy robot elbírálni és eldönteni, hogy melyek azok a projektek, amelyek megkapják az összeget. Felhívta a figyelmet arra, hogyha valami nem kerül bele a pályázatba, akkor azt már nem lehet utólag pótolni.

Egy másik digitalizációs pályázat, amely még közvitán van, szintén a mikro-, kis- és középvállalkozók számára jött létre. Összesen 150 millió eurós keretösszeggel, nagyobb mértékű projektek támogatására hozták létre. A pályázat legfontosabb kritériuma, hogy a vállalkozásnak kötelező lesz partnerségben állni egy informatikai céggel, mert az fogja elvégezni az üzleti analízist és kiválasztja majd, hogy hogyan kell digitalizálni, automatizálni az adott vállalkozást, és segít a kivitelezésben is. A pályázatra május közepétől lehet jelentkezni.

Az államtitkár beszélt arról is, hogy a kis- és középvállalkozók (KKV) Európai Uniós támogatásokra is jelentkezhetnek, ami szintén a digitalizáció és a számítógépes biztonság fejlesztésére szolgál. A központi alapból 17 millió euró áll az északnyugati régió pályázóinak rendelkezésére. A negyedik pályázati lehetőség a kutatást helyezi a középpontba, ennek lényege, hogy konzorciumokat köttessenek a kis- és középvállalkozók, a kutatóintézetek és egyetemek között. A támogatás új technológiákra, automatizálásra, robotikára és akár 3D nyomtatásra is felhasználható.

Hegedüs Csilla felhívta a figyelmet arra, hogy továbbra is jelentkezni lehet a vállalkozások energiahatékonyságának növelésére, amelyre nagyvállalkozások is jelentkezhetnek.

Vitus-Bulbuk Emese és Buryán Tünde

Az államtitkár előadását Vitus-Bulbuk Emese és Buryán Tünde beszélgetése követte, többek között arról is szó esett, hogy egy 21. századi nő mindennel kell hogy foglalkozzon: ha kell vállalkozó, dolgozó, anya, feleség, barátnő, és arró is szó volt, hogy ezeket a szerepeket hogyan tudja összeegyeztetni. A pszichológus szerint az, hogy egy nő hogyan éli mindennapjait, leginkább attól függ, hogy milyen mintát hozott magával. Ma már viszont ez a minta egyre inkább elévülni látszik, és nem lehet megfelelni csak azoknak a szerepeknek, amelyeknek régen lehetett. Hogy kiegyensúlyozottabb életet élhessen egy nő, ahhoz először el kell döntenie, hogy minek és kinek akar megfelelni, és be kell látnia és elfogadnia, hogy nem tud mindennek vagy mindenkinek.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?