Vádat emeltek a vasúti képzési központ több vezetője ellen

Hivatali visszaélés vádjával állítják bíróság elé a korrupcióellenes ügyészek az Országos Vasúti Képzési és Képesítési Központ (CENAFER) volt vezérigazgatóját és vezérigazgató-helyettesét. Marcel Oţoiu és Claudiu Florin Puţanu szabadon védekezhet - tájékoztatott csütörtökön az országos korrupcióellenes ügyészség (DNA).

Az ügyben vádat emeltek a két intézményvezetőn kívül Vasile Dinu, a CENAFER logisztikai igazgatója ellen folytatólagosan elkövetett hivatali visszaélés, valamint a központ egyik szakértője, Radu Vasile Lehovida és két cég adminisztrátora ellen hivatali visszaélésben való bűnrészesség miatt.

Fotó: DNA/ Facebook

A nyomozati anyag szerint Marcel Oţoiu, Claudiu Florin Puţanu és Vasile Dinu a szakértő, Radu Vasile Lehovida segítségével 2016 és 2019 között három szerződést kötött összesen 273.031 lej értékben egy céggel tíz elektromos riasztórendszer karbantartására. A pénzt ki is fizették, dacára annak, hogy az illető cégnek nem volt engedélye ilyen típusú munkálatok elvégzésére és nem is végezte el a szerződésben szereplő munkálatokat, sőt, az első két szerződés megkötésekor egyetlen alkalmazottja sem volt.

Radu Vasile Lehovida szakértő 26 hamis átvételi jegyzőkönyvet írt alá, amelyek valótlanul azt tartalmazták, hogy a három szerződésben feltüntetett munkálatokat elvégezte a megbízott cég.

A CENAFER polgári félként csatlakozott a büntetőperhez, amelyet a bukaresti törvényszéken fognak tárgyalni.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?