Újraindulnak a Lábbusz járatok a sepsiszentgyörgyi iskolákba

A vakáció előtti sikeres kezdést követően ebben a tanévben újraindul a Lábbusz program Sepsiszentgyörgyön. Szeptember 20-tól, hétfőtől reggelente a város öt helyszínén kijelölt gyűjtőpontokon önkéntes „buszsofőrök” veszik fel a gyerekeket és kísérik őket az iskolájukig. A sepsiszentgyörgyi önkormányzat által az elmúlt tanév végén indított Lábbusz program a vártnál is nagyobb sikernek örvendett.

Székely Kincső önkormányzati képviselő, a Lábbusz program koordinátora portálunknak elmondta: az eddigi tapasztalatok alapján néhány újdonságot is bevezetnek, így minden Lábbusszal iskolába járó gyerekeket naponta matricákkal jutalmaznak és az új tanévtől egy matrica gyűjtésre használható albumot is adnak a diákoknak. Minden összegyűjtött matrica egy pontot ér és azok majd beválthatóak különböző nyereménytárgyakra.

A Lábbusz menetrendje előre meghatározott útvonalakon halad, az indulás minden reggel pontos időpontban történik a sárga színnel kijelölt gyűjtőpontoktól. Az öt útvonal, valamint az indulás időpontjai nem változtak, viszont az 1918. December 1. utcában zajló munkálatok miatt az 1-es számú útvonal (az Állomás negyed és a Mihai Viteazul Főgimnázium között) a jelzőlámpáktól az Olt utcán át halad, majd innen ismét az 1918. December 1. utca és a Nicolae Bălcescu utca kereszteződéséhez tér vissza, tájékoztatott Székely Kincső.

Az önkormányzat arra biztatja a sepsiszentgyörgyi családokat, hogy a tanulók gyalog járjanak iskolába, hiszen a Lábbusz az egyik legbiztonságosabb, legegészségesebb és legviccesebb módja a reggelek indításának. Az iskolába sétálás amellett, hogy hozzájárul az egészséges életmód kialakításához, fejleszti a gyerekek szociális készségeit is.

A sajtó munkatársai is beálltak sofőrnek. Kollégánk matricával jutalmazza a lábbuszozó diákot | Fotók: Kristó-Gothárd Hunor

A program felnőtt önkéntesek segítségével valósul meg, a gyerekek minden héten más „buszsofőr” (sportolók, színészek, politikusok, pedagógusok, orvosok, intézményvezetők, sajtó képviselők, civil szervezetek, egyesületek stb.) kíséretében jutnak el az iskolákba. Az idei tanév első hetén, szeptember 20–24. között, a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház alkalmazottai lesznek a „buszvezetők”: orvosok, egészségügyi asszisztensek és ápolók a kórház több részlegéről jelentkeztek önkéntesek a jövő hétre. Emellett azok a felnőttek, akik szívesen elkísérnék reggelente a Lábbusz programban résztvevő gyerekeket, a szervezőknél jelentkezhetnek a 0744–830819-es telefonszámon, vagy a kincso.szekely@sepsi.ro e-mail címen.

A Lábbusz a következő gyűjtőpontoktól az alábbi útvonalakon halad át, amely felsorolt iskolákat érintve:

1. útvonal:
7:10 Ismeretlen katona szobra – Állomás negyed
7:20 Lidl üzlet mögötti parkoló
7:25 volt Söröző buszmegálló
7:30 Jelzőlámpák - 1918. december 1. utca és Grigore Bălan tábornok utca kereszteződése) *
7:35 Környezetvédelmi hivatal
7:40 1918. december 1. utca és Nicolae Bălcescu utca kereszteződése (Dr. Office üzlet)
7:45 Erzsébet park és Székely Mikó Kollégium (Kós Károly épület)
7:50 Mikes Kelemen Elméleti Líceum
7:55 Mihai Viteazul Főgimnázium

* Az 1918. December 1. utcában felújítási munkálatok zajlanak, így az útvonal az Olt utca irányába halad: jelzőlámpák – környezetvédelmi hivatal épülete – Olt utca – 1918. December 1. utca és Nicolae Bălcescu utca kereszteződése (Dr. Office üzlet).

2. útvonal:
7:20 Kálvin tér
7:30 Plugor Sándor Művészeti Líceum
7:40 Erzsébet park
7:40 Székely Mikó Kollégium (Kós Károly épület)
7:45 Mikes Kelemen Elméleti Líceum
8:00 Mihai Viteazul Főgimnázium

3. útvonal:
7:20 Szabó Kati Sportcsarnok
7:25 Váradi József Általános Iskola
7:30 Buszmegálló a Domb utcai útkereszteződésnél
7:35 Tervező intézet
7:40 Erzsébet park
7:40 Székely Mikó Kollégium (Kós Károly épület)
7:45 Mikes Kelemen Elméleti Líceum
8:00 Mihai Viteazul Főgimnázium

4. útvonal:
7:20 Nicolae Iorga utca sarka (Snack Bar előtt)
7:25 Nicolae Iorga utca és Horgász utca kereszteződése
7:30 Nicolae Iorga utca - Bani Market üzlet előtt
7:31 Multi-Trans székhelye melletti kavicsos sétány (a Vérközpont irányába)
7:35 Bánki Donát utca (Catena gyógyszertár)
7:38 Mikes Kelemen Elméleti Líceum
7:45 Mihai Viteazul Főgimnázium
7:45 Székely Mikó Kollégium
7:50 Plugor Sándor Művészeti Líceum

5. útvonal:
7:30 1918. december 1. utca és Sport utca kereszteződése
7:35 Sport utca és Nárcisz utca kereszteződése (Profi üzlet előtt)
7:45 Gyöngyvirág utcai református templom
7:50 Nicolae Colan Általános Iskola, Waldorf-tagozat is.

Az előre meghatározott időpontok, az indulás időpontját kivéve, változhatnak a csoport gyorsaságától függően.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?