Újraindul a légi közlekedés Kolozsvár és Budapest között

Október 15-étől ismét üzemel majd menetrend szerint járat Kolozsvár és Budapest között, heti két alkalommal, kedden és szombaton – jelentette be Antal Géza megyei tanácsos, a Kolozs megyei RMDSZ ügyvezető elnöke.

Tudatta, a közvetlen légi összeköttetés a kincses város és a magyar főváros között a AirConnect légitársaság biztosítja.

Fotó: Sajgó Tibor

Antal Géza a Maszolnak elmondta, az elmúlt 4 évben, amióta megszűnt a WizzAir által üzemeltetett közvetlen járat Kolozsvár és Budapest között, több ízben is jelezték, hogy szükség van a két város közötti légi kapcsolatra.

„Legutóbb épp a Kolozsvári Magyar Napok idején egyeztettünk ennek lehetőségeiről anyaországi politikusokkal. Nem kizárólag azért, mert a kolozsvári magyarok számára fontos ügyről van szó, hanem mert őszintén úgy gondolom, hogy piaci alapon is indokolt ez a járat. Örülök, hogy a kolozsvári reptér vezetősége mindvégig nyitott volt ebben a kérdésben és most sikerül ismét összekötni a nemzet és Erdély fővárosát” – mondta Antal Géza.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?