Újra a filmeké lesz a főszerep – Nemsokára kezdődik a Filmtettfeszt

A Filmtettfeszt idén is Kolozsváron, és 15 további településen zajlik október 4. és 8. között. A fesztivál nyitófilmje a 20 éves Kontroll lesz, a kolozsvári vetítésén és az azt követő közönségtalálkozón részt vesz a főszereplőt alakító Csányi Sándor színművész is. A fesztivál programjáról és kitűzött céljairól Zágoni Bálint fesztiváligazgató mesélt.

Október 4-én, az elmúlt két évtized legsikeresebb magyar kultfilmje, a Kontroll vetítésével kezdődik a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle 23. kiadása Kolozsváron. A következő napokban helyi szervezőpartnereknek köszönhetően meg lehet majd nézni egy-egy magyar filmes válogatást Temesváron, Aradon, Nagyváradon, Szatmárnémetiben, Nagybányán, Szamosújváron, Tordaszentlászlón, Nagyszebenben, Brassóban, Sepsiszentgyörgyön, Kézdivásárhelyen, Kovásznán, Gyergyóban, Csíkszeredában és Székelyudvarhelyen is.

Kontroll | Fotók: Filmtett

Zágoni Bálint, a fesztivál igazgatója elmondta: az esemény célja, hogy a színvonalas magyar filmek megtekintése egy közösségi élmény lehessen. Minden évben igyekeznek úgy összeállítani a programkínálatot, hogy minél változatosabb, színesebb legyen, hogy minden érdeklődő találhasson számára izgalmas alkotást. Több mint 20 új, egészestés játék- és dokumentumfilmmel készülnek, de természetes gondolnak a gyerekekre is, így a kínálatban több olyan film és rajzfilm van beválogatva, amelyeket együtt tud élvezni az egész család.

Ahogy a fesztivál igazgatója elmondta, cél az is, hogy klasszikus magyar mesterműveket tekinthessenek meg az érdeklődők, s amennyiben lehetőség van rá,mindezt az alkotók jelenlétében tegyék. A fesztivál Antal Nimród Kontroll című alkotásának vetítésével nyitja meg kapuit, amely az elmúlt két évtized egyik legsikeresebb magyar filmje. Az Egyesült Államokban felnőtt, hollywoodi filmeken nevelkedett és videoklip-készítői háttérrel rendelkező alkotója szabadon és merészen nyúlt a műfajokhoz. Ez volt az első magyar film, ami teljes egészében a budapesti metróban forgott, és bár keverednek benne a vígjáték, a romantikus és a társadalmi filmdráma, valamint a pszichothriller műfaji elemei, képi világa mindvégig kiegyensúlyozott és izgalmas marad. A vetítésen és az azt követő közönségtalálkozón ott lesz Csányi Sándor, a film főszereplője, de Zágoni Bálint elmondta, hogy rajta kívül is több mint húsz meghívott rendező, színész, producer és filmkészítő látogat el a fesztiválra, akiknek a kiléte egyelőre maradjon meglepetés.

A vetítéseken kívül a fesztivál ideje alatt igyekeznek megszólítani a filmes szakmát is. Két konferenciát szerveznek. A BBTE közös szervezésében az Elképzelt Erdély vizuális emlékezete című konferencia előadásait lehet hallgatni, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság és a Sapientia szervezésében pedig a gyerekvédelem és médiatudatosság témája köré épülő előadásokra kerül sor. Lesznek különböző mesterkurzusok és filmes műhelyek is. A szakmai programok nyitottak, szeretettel várnak rá minden érdeklődőt.

Zágoni Bálint elmondta, hogy a Filmtettfeszt idei kiadásának is fontos része, hogy fiatal erdélyi filmesek mutatkozhassanak be a közönségnek, így természetesen ezúttal sem maradhat el a Filmgalopp, amely a fesztivál versenyszekciója. Ebben az évben fiatal erdélyi alkotók által készített dokumentumfilmek közül választotta ki a Filmtett Egyesület csapatából álló előzsűri azt a nyolc filmet, amelyeket vetíteni is fognak a fesztiválon, majd a háromtagú szakmai zsűri bírálása után kiderül, hogy ki lesz az idei győztes.

A fesztivál versenyszekciója, a Filmgalopp filmjeit a kolozsváriak pénteken, október 6-án nézhetik meg, de több másik helyszínen és online is elérhetőek lesznek néhány napig: a közönségszavazás pedig szintén online zajlik majd. A versenybe került alkotások listája ide kattintva érhető el.

A fesztivál pontos programjáról, a helyszínekről és hírekről a Filmtettfeszt weboldalán tájékoztatnak minden érdeklődőt.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?