Újabb úzvölgyi provokációra figyelmeztet a Székely Figyelő Alapítvány

Ismét provokációra készül az úzvölgyi katonatemetőben a szélsőséges magyarellenességéről hírhedt Mihai Tîrnoveanu és az általa vezetett román Nemzet Útja (Calea Neamului) Egyesület – hívta fel a figyelmet Árus Zsolt, a gyergyószentmiklósi székhelyű Székely Figyelő Alapítvány elnöke a sajtónak elküldött közleményében és a szervezet tájékoztató oldalán.

A civilben fogorvos Tîrnoveanu, aki a Kovászna Megyei Románok Polgári Fóruma vezetőségének is tagja, június 2-án (amikor az ortodox egyház Urunk mennybemenetelét ünnepli), csütörtökön 17 órára hirdetett megemlékezést a Hargita és Bákó megye határán található úzvölgyi magyar katonatemetőbe, az ott állítólagosan nyugvó – ezt csak a román nacionalista szervezetek vélik tudni – román hősi halottak sírjainál.

„Teszi ezt annak ellenére, hogy pontosan tudja ő is évek óta, hogy azok a román hősök, akikről állítólag ott emlékeznek meg, tulajdonképpen a kománfalvi katonai temetőben vannak elhantolva” – fogalmazott Árus Zsolt, megadva a Hősi Halottak Emlékét Ápoló Országos Hivatal (ONCE) ez ügyben kelt hivatalos állásfoglalásának elérhetőségét. A Székely Figyelő Alapítvány elnöke megemlítette, hogy az elmúlt években több jogerős bírósági ítélet született ez ügyben, továbbá a Tîrnoveanu által szervezett „megemlékezések” nyomán csak a Székely Figyelő Alapítvány több büntetőfeljelentést tett, melyek kivizsgálása még folyamatban van (Árus szerint ezek „Damoklész kardjaként függenek a feje felett”).

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Árus Zsolt szerint a helyi magyar közösségi vezetők, a civil szféra és a sajtó képviselői nem nézhetik tétlenül az újabb úzvölgyi provokációt, „hisz immár vannak eszközeink fellépni ellene”, továbbá a csendőrséget is színvallásra kényszeríthetik, „hadd mutassa meg, hogy kivel is tart”. Ezért az elmúlt napokban az alapítvány levelet írt a szervezőnek, Mihai Tîrnoveanunak, amiben jelezték, hogy ama 149 román hős Kománfalván van eltemetve. „Felhívtuk a figyelmét arra, hogy a temető Csíkszentmárton területén és tulajdonában van, ezért bármit akarna ott szervezni, azt előzetesen be kell jelentenie az ottani polgármesternek, illetve a Hargita megyei csendőrségnek. Ezek alapján felkértük arra, hogy a megemlékezést szervezze a kománfalvi temetőben. Végezetül pedig felhívtuk a figyelmét arra, hogy ha nem így tesz, és híveivel az úzvölgyi temetőbe jön, az a vonatkozó törvény 9. cikkelye értelmében tiltott rendezvénynek számít, s mint olyan, jogi következményei lesznek” – olvasható Árus Zsolt közleményében, amiben a levélváltást is közzétette – jellemző, hogy Mihai Tîrnoveanu mindössze annyit válaszolt románul, hogy: „Netán vicceket írnak? Nagyon komikus!!!!”

A Székely Figyelő Alapítvány ezt követően a megyei csendőrségnek írt levelet, amiben vázolta a temetőre vonatkozó jogerős bírósági határozatokat, az ONCE álláspontját, az előző évek eseményeit és azok következményeit, s ezek alapján kérte a rendfenntartó szervet, hogy akadályozza meg a rendezvény megtartását, „s ha a szervezők nem hajlanának a jó szóra, akkor tegyék meg ellenük a szükséges törvényes lépéseket”.

„Ezzel megtettük azt, ami a magunk részéről megtehető volt, elsősorban azzal a céllal, hogy lehetőleg akadályozzuk meg azt, hogy az idei »megemlékezés« megtörténjen. De – mint fent jeleztük – tekintettel arra, hogy a doktort volt lehetőség kiismerni az elmúlt években, ennek az esélye igen kicsi, ezért eme két levél megírásával az is volt a célunk, hogy előkészítsük a további, június 2. után megteendő lépéseinket. Mert hogy lesznek olyanok, az lényegében borítékolható” – írta Árus Zsolt.

A gyergyószentmiklósi aktivista kiemelte, hogy mivel jogerős ítélet rendelkezik arról, hogy az elnéptelenedett Úzvölgye falu temetője Csíkszentmárton község tulajdona, a település polgármestere rendeletben tilthatja be a rendezvény megtartását. „Ez már egy sokkal erősebb eszköz, mint a mi felszólításunk, egy későbbi jogi eljárás esetén lényegesen súlyosabban esik latba az, ha a szervezők áthágnak egy érvényes polgármesteri rendeletet” – fogalmazott Árus.

Három éve erőszakosan nyomultak be a románok a temetőbe | Fotó: MTIMint köztudott, a Bákó megyei Dormánfalva (Dărmănești) önkormányzata 2019. áprilisában önkényesen román parcellát alakított ki a Hargita és Bákó megye határán fekvő katonatemetőben, melyet korábban a székelyföldi Csíkszentmárton község gondozott és a magyar közösség magyar katonatemetőként tartott számon. Az év június 6-án több ezer román megemlékező erőszakkal nyomult be a temetőbe, hogy részt vegyen a román parcella és emlékmű román ortodox felszentelésén, miután székelyek élőlánccal próbálták megakadályozni ezt. A románok közül senkit sem büntettek meg ellenben a Hargita és Kovászna megye több önkormányzati vezetőjére pénzbírságot szabtak ki, amelyeket utólag a bíróság érvénytelenített.

Közben Mihai Tîrnoveanu azt írta a közösségi oldalán, hogy már több mint 200 Kovászna és Brassó megyei román jelezte részvételét a csütörtöki megemlékezésen, és George Simion, a szélsőségesen nacionalista Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke – aki három éve azt állította, hogy magyarok bántalmazták Úzvölgyében, de bebizonyosodott, hogy megrendezte az egészet – is mozgósította híveit a Facebookon.

Kapcsolódók

Kimaradt?