Újabb szenátori mandátumra pályázik Antal Lóránt

Szeptember 5-én tartotta meg szenátori irodájában parlamenti szessziókezdő sajtótájékoztatóját Antal Lóránt, az RMDSZ Hargita megyei szenátora. Az udvarhelyszéki politikus az őszi ülésszak célkitűzéseiről és az elmúlt szesszió megvalósításairól számolt be, de fontos bejelentést is tett: indul az RMDSZ jelöltállításán a parlamenti választásokra, továbbra is a szenátori tisztségért.

Sajtótájékoztatója kezdetén Antal Lóránt az elmúlt szesszió megvalósításairól számolt be. Elmondta, hogy sikerült ésszerűbbé tenni az új épületek energiahatékonyságára vonatkozó szabályokat, ugyanis régi formájában a törvény az új épületek 30 km-es körzetében napelem- vagy szélmalom parkok építésére kötelezte volna az építtetőket, ha nem állt módjukban az épületre telepíteni ezeket.Antal Lóránt | Fotó: RMDSZ

Elfogadták a tenger felszínén megvalósuló szélmalomparkok építésének szabályait, így segítve elő a hatékony zöldülést, kicsinyítették az energia árplafonját a nagybani piacon, hozzájárulva a fogyasztói árak csökkenéséhez is, és folytatták a munkát azon a proszumer-törvényen, amely lehetővé tenné a termelő-fogyasztók számára a pénzügyi kompenzáció igénylését havi szinten, a gázszámlák kifizetését a többletértékből és annak átirányítását más fogyasztási pontok számára.

Sikerült betiltani az elektromos cigaretták forgalmazását kiskorúak számára, illetve megteremtették annak lehetőségét, hogy fölösleges papírmunka nélkül az egyéni és családi vállalkozások cégeiket kft-vé alakíthassák át, ha erre szükség van. Antal Lóránt kiemelte, hogy az ukrajnai háború negatív gazdasági hatásai miatt áremelkedésekkel küszködő vállalkozásoknak 12,5 milliárd lej értékű támogatást hagytak jóvá, az IMM Plus csomag révén.

A szenátor az energymap.ro nevű projektjéről is beszámolt, amelyet bizottságelnöki minőségében dolgozott ki. A weboldal, mely Románia energiafogyasztását mutatja be, hiánypótló platformként született meg, hiszen az országban egy intézmény se összesíti ilyen formában az energiafelhasználásra vonatkozó adatokat. Az adatösszesítés alapján kiderült, hogy országunk energiafogyasztása és különösen az ipari energiafogyasztás nagy mértékben csökkent az utóbbi három évben, ami gyengülő gazdasági teljesítményre és az újraiparosítási, gazdaságélénkítő közpolitikák elhanyagolására vall. „Az energymap.ro elsősorban az adatok könnyű elérhetőségét hívatott szolgálni, de segített egy jelzést is megfogalmazni a kormány számára. Hatékony közpolitikákra, energiastratégiára van szükségünk.” – részletezte Antal Lóránt.

„Az őszi parlamenti szesszióban is következetesen kell véghez vigyük munkánkat, a nagy pártok közti marakodás ellenére is. Továbbra is higgadtan, eltökélten kell dolgozzunk” – folytatta sajtótájékoztatóját Antal. Az őszi parlamenti ülésszakban céljai közt szerepel a proszumerek – azaz a termelő-fogyasztók jogainak bővítéséről szóló fennebb említett törvény átvitele, és azon törvénytervezet módosítása, mely a már aktív proszumereket energiatároló kapacitások telepítésére kötelezné. „A törvény ellentmond annak a joggyakorlatnak, miszerint az új törvények nem vonatkozhatnak előzetes szituációkra, egy igazságtalan romániai politikai gyakorlat újabb megnyilvánulása.” – fejtette ki a szenátor.

Kiemelte, hogy az RMDSZ számára továbbra is prioritás marad a fogyasztók védelme, főleg a 2025 március utáni időszakban, amikor is meg fog szűnni az energiaárak befagyasztása. „Kezdeményezni fogjuk a kiszolgáltatott fogyasztókra vonatkozó ársapka megőrzését, a termeléssel foglalkozó vállalatok energiaszükségleteinek támogatására rendszert fogunk kidolgozni, és elegendő hazai energiatermelést kell biztosítanunk, ahhoz, hogy az energiaárak hozzáférhetőek maradjanak” – részletezte. Emellett elmondta, hogy az RMDSZ továbbra is a megszerzett jogok megőrzésére, az oktatás támogatására, a családosok és nyugdíjasok megsegítésére és a helyi közigazgatási, kulturális és egyházi intézmények megerősítésére fog törekedni.

Fontos bejelentés is elhangzott: „Újabb szenátori mandátumra jelentkezem”. Döntését alátámasztva, a székelyudvarhelyi RMDSZ elnöke részletezte a bukaresti képviselet fontosságát a térség fejlesztési projektjeinek megvalósításában, és hivatkozott az előző parlamenti választások előtt megfogalmazott kitűzéseire: „Három ügyben ígértem előrelépést Udvarhelyszéknek: a gázhálózatok bővítésének, a villamos hálózatok erősítésének és a székelyudvarhelyi terelőút megépítésének ügyében.”  

Mint mondta, az első kettőben jelentős eredmények születtek, hiszen 72 millió lejre nyert Udvarhelyszék kilenc települése gázhálózatbővítési pályázatot, a Modernizálási Alapból pedig megújulhatnak Székelyudvarhely, Székelykeresztúr, Korond, Parajd, Varság és Zetelaka villamoshálózatai. A terelőút tekintetében elmondta: „a jövő kihívása lesz, mely Székelyudvarhely új RMDSZ-es városvezetésének prioritása és amelyet az RMDSZ kormányzati szerepvállalása tud előremozdítani.” Összegezve, Antal Lóránt kiemelte azt, hogy az RMDSZ nemcsak a bejutási küszöböt kell elérje, hanem a kormányalakításban is részt kell vegyen, mivel így tudják hatékonyan tovább vinni a megkezdett projekteket: „Bukarestben feladat van és Udvarhelyszéknek, Hargita megyének számtalan ügye. Ezeknek megoldására, képviseletére vállalkozom.”

Kapcsolódók

Kimaradt?