Újabb liberális javaslat: vonják össze az európai parlamenti és a helyhatósági választásokat

Újabb javaslattal rukkolt elő a Nemzeti Liberális Párt, források szerint azt szeretnék, ha egy időben – június 9-én – tartanák az európai parlamenti és a helyhatósági választásokat.

Ez a helyhatósági választások előrehozását jelentené, különben azok szeptember végén esedékesek, de a javaslatról a kormánykoalícióban még nem született döntés, közölték politikai források a G4Media hírportállal. Szerintük, a két választás összevonásának a tétje az lenne, hogy a polgármesterek az európai parlamenti választásokra is példásan mozgósítsanak.Illusztráció: Borsi BalázsA liberálisok már tavaly óta szorgalmazzák a négy választási forduló egy részének összevonását, mert a tapasztalatok szerint az erős polgármestereik közül sokan nem mozgósítanak mgfelelően azokon a választásokon, amelyek nem közvetlenül a hivatalukhoz kapcsolódnak, így az európai parlamenti és a parlamenti választásokon sem erőltetik meg magukat.

Az europarlamenti választásokra vonatkozó közvélemény-kutatások azt mutatják, hogy a Nemzeti Liberális Párt vagy holtversenyben áll a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR), vagy alulmarad a szélsőséges párttal szemben, ami hatalmas kudarcot jelentene a liberális pártvezetésnek. A helyhatósági választások és az europarlamenti választások esetleges összevonásával a liberálisok arra számítanak, hogy jobban teljesíthetnek mint az AUR, amely nem rendelkezik a polgármesterek, megyei tanácselnökök, helyi és megyei tanácsosok hálózatával.

A liberálisok a koalíción belül is javasoltak forgatókönyveket az idénre tervezett választások összevonására. Támogatják például a helyhatósági választások és az elnökválasztás szeptemberi első fordulójának összevonásának lehetőségét. Erről sem született még megállapodás a koalícióban, de az RMDSZ erre vonatkozóan törvényjavaslatot nyújtott be. A források szerint ez az egyetlen alkotmányos lehetőség a módosításra, mivel a parlamenti választások időpontját nem lehet megváltoztatni.

Idén négy választás lesz: az europarlamenti júniusban, helyhatósági szeptemberben, a parlamenti novemberben, míg az elnökválasztás decemberben esedékes.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

 

Kapcsolódók

Kimaradt?