Újabb izraeli-román állampolgárt végzett ki a Hamász

Szombat este a külügyminisztérium bejelentette, hogy újabb izraeli-román kettős állampolgárságú túsz halt meg a Gázai övezetben. Közölték azt is, hogy jelenleg a Hamász terrorszervezet már csak egy román-izraeli állampolgárt tart fogva. A külügy részvétét fejezte ki a gyászoló családnak, írta meg az Agerpres. 

Izrael bukaresti nagykövetsége vasárnap a Facebook-oldalán közölte, hogy a megölt túsz egy 27 éves képzőművész hallgató, Inbar Haiman. Az utcai alkotásait Pink néven jegyző lányt október 7-én, a Nova fesztiválról rabolták el a Hamász terroristái.

„A szülei, a testvére és a párja mellett vagyunk ebben a rendkívül fájdalmas időszakban” – olvasható a nagykövetség bejegyzésében.

Marcel Ciolacu miniszterelnök vasárnap reggel a Facebook-oldalán részvétét fejezte ki a lány hozzátartozóinak.

„Mélységesen elszomorított a 27 éves művész, Inbar Haiman halála, akit a Hamász terroristái öltek meg. Együttérzek a családjával és a barátaival” – írta bejegyezésében.

A kormányfő közölte: Románia a nemzetközi közösség mellett áll, és támogatja Izrael állam erőfeszítéseit, hogy kiszabadítsa a Hamász terroristái által elrabolt túszokat. Szerinte a konfliktuscsillapító tárgyalások jelentik a megoldást a béke és a biztonság helyreállítására a térségben. „Ezt az üzenetet fogalmaztam meg ezen a héten, amikor találkoztam Mose Arbel izraeli belügyminiszterrel és a Gázai övezetben túszként fogva tartott román-izraeli állampolgárok családtagjaival” – tette hozzá.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?