Hivatalosan terroristának minősítette az EU a Hamász két vezetőjét

Az Európai Unió Tanácsa kimondta, hogy Mohammed Deif és Marván Issza komoly fenyegetést jelent a nemzetközi stabilitásra, számolt be a Világgazdaság.

A terrorizmus elleni küzdelem jegyében, a Hamász palesztin iszlamista szervezet Izrael ellen október 7-én elkövetett támadására válaszul az Európai Unió Tanácsa úgy határozott pénteken, hogy a Hamász katonai szárnyának két vezetőjét felveszi a terrorszervezetek tagjait, valamint a velük összeköttetésben álló természetes vagy jogi személyeket és szervezeteket felsoroló jegyzékébe.Hamász szimpatizánsok felvonulása | Fotó: Agerpres/EPA

A tanács pénteki tájékoztatása szerint az intézkedések Mohammed Deifet, a Hamász katonai szárnyának, az Izzedín al-Kasszám Brigádoknak a vezetőjét és helyettesét, Marván Isszát célozzák. A jegyzékbe vettek komoly és folyamatos fenyegetést jelentenek a regionális és nemzetközi stabilitásra – emelték ki.

Mostantól így az EU-ban tizenhárom emberrel és huszonegy terror- vagy a terrorizmust támogató szervezettel szemben alkalmaznak korlátozó intézkedéseket, amelyek között pénzeszközök és egyéb bevételek befagyasztását kimondó rendelkezések, valamint a büntetőügyekben folytatott rendőrségi és igazságügyi együttműködéssel kapcsolatos intézkedések szerepelnek.

Sem közvetlenül, sem közvetett módon nem bocsátható a szervezetek és vezetőik rendelkezésére semmilyen pénzeszköz, pénzügyi eszköz vagy gazdasági forrás. A jegyzékbe vétel kritériumai között szerepel az, hogy az érintettek ellen elmarasztaló ítélet szülessen terrorcselekmény végrehajtása vagy ilyen jellegű cselekmény kísérlete, illetve elősegítése miatt indított büntetőeljárás során.

Az Európai Unió 2016 szeptembere óta fogad el önálló korlátozó intézkedéseket az Iszlám Állam és az al-Kaida terrorszervezettel, valamint a velük kapcsolatban álló személyekkel, csoportokkal, vállalkozásokkal és szervezetekkel szemben.

Az uniós szankciórendszer független, de kiegészíti azt a rendszert, amely lehetővé teszi a szankciók ENSZ-szintű elfogadását.

Kapcsolódók

Kimaradt?