Új típusú utazási igazolvánnyal utazhatnak a nyugdíjasok Zilahon

A zilahi Transurbis közszállítási vállalat március 2-tól ingyenes utazásra jogosító elektronikus kártyát biztosít a helyi nyugdíjasoknak. Az egy évre szóló „nyugdíjkártyán” szerepel majd az igénylő adata és fényképe, a kedvezményezett minden felszálláskor köteles lesz érvényesíteni kártyáját a tömegközlekedési eszközre felszerelt jegyérvényesítővel.

A nyugdíjasok a Transurbis Rt. zilahi jegyárusító és bérletkiadó helyein válthatják ki kártyájukat hétköznap 06 és 22 óra között, hétvégén 7 és 15 óra között.

Sojka Attila, a Transurbis közszállítási vállalat gazdasági igazgatója elmondta, az állandó zilahi lakhellyel rendelkező nyugdíjasok és tanulók eddig is ingyen utazhattak a járatokon, utóbbiak csak abban az esetben, ha az aktuális tanévre lepecsételt ellenőrzőjükkel igényelték a Transurbis Rt zilahi jegy- és bérletárusítási pontoknál a havi bérletük kiváltását. Azok a diákok, akik nem rendelkeznek érvényes igazolvánnyal, továbbra is bírságra számíthatnak. A bérmentes utazást 50 százalékban országos költségvetésből, 50 százalékban a helyi polgármesteri hivatal saját költségvetéséből biztosítják.

Az idős korosztály kedvezményben részesül | A szerző felvétele

Áprilistól az új tanügyi törvény szerint a 26 évnél fiatalabb, nappali tagozatos állami egyetemre járó hallgatók is kérhetik az elektronikus kártyát, de esetükben 50 százalékot fizet csak a hivatal, 50 százalékot a hallgató.

„Ettől a hónaptól a korlátozott képességű nyugdíjasoknak, akik a 448-as törvény alapján igényelték a bérletet, nem kell eljönniük a bérletkiadó pontjainkhoz, számukra hazaküldjük az elektronikus kártyát” – emelte ki a gazdasági igazgató, aki hozzátette, a kötelező óvintézkedéseket továbbra is be kell tartani a buszokon, az utas csak az első ajtón szállhat fel, hogy a járművezető ellenőrizhesse, hord-e maszkot az illető, a leszállás pedig a hátsó ajtókon történik.

A tavaly a zilahi önkormányzat egy európai finanszírozású projekt révén e-jegyrendszert, elektromos töltőállomásokat és húsz Csehországban gyártott új elektromos autóbuszt vásárolt. A jövőre nézve a vezetőség azt tervezi, hogy a régi buszokat fokozatosan kivonja a forgalomból, és azokat elektromos autóbuszokkal helyettesíti.

Kapcsolódók

Kimaradt?