Új repülőgép-parkolóval bővült a kolozsvári légikikötő

Uniós támogatással épület négy férőhelyes repülőgép-parkolót adtak át csütörtökön a kolozsvári repülőtéren.

A helyi RMDSZ közleménye alapján az átfogó bővítési és korszerűsítési munkálatok sorába illeszkedik az utasbiztonságot növelő felszerelések beszerzése is, így például modern jégtelenítő berendezéseket is vásároltak.

Tasnádi István Szilárd, Kolozs megye alprefektusa szerint a magyar érdek képviselete azt is jelenti, hogy olyan beruházásokat kezdeményeznek és támogatnak, amelyek a közösség életét jobbá teszik. „Kolozs megye számára stratégiai jelentőségű a jól működő repülőtér, ezért is vagyunk büszkék arra, hogy az ország elsőszámú regionális légikikötője újabb kapacitásnövelő beruházást hajtott végre” – mondta.

Fotó: Kolozs megyei RMDSZ

A közlemény által idézett Vákár István, a Kolozs Megyei Tanács alelnöke is hangsúlyozta, hogy az RMDSZ-frakció mindvégig kiállt a repülőtér fejlesztése mellett. „Célunk a legjobb feltételek biztosítása az utazóközönség számára. A reptér fejlesztése elengedhetetlen Kolozs megye számára, hiszen repülőterünk a második legforgalmasabb Romániában. Tavaly rekordszámú, több mint 3,2 millió utas fordult meg a légikikötőben, nélkülözhetetlenné vált az indulási utasterminál bővítése 7200 négyzetméterrel, amelynek munkálatai hamarosan befejeződnek” – nyilatkozta.

Emlékeztettek arra, hogy március 31-én lép életbe Románia légi Schengen-csatlakozása. Erre a kolozsvári reptér már felkészült, így hamarosan az utasok ellenőrzés nélkül kelhetnek át a schengeni térségen belüli határokon.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?