Új mentőállomás épült Krasznán

Újabb megvalósításnak örvendhetnek a krasznaiak, ugyanis a hétvégén új mentőállomást adtak át, mely a helyi kórház udvarán épült.

Az elmúlt években a krasznai mentőszolgálat egy régi épületben működött, a csucsai úton. Több mint két éve – a nem megfelelő körülményekre hivatkozva – a megyei mentőszolgálat Szilágysomlyóra költöztette a krasznai alegységet. „Ez egy előre be nem tervezett befektetés volt az önkormányzat és a krasznai tanács számára, ezzel nem számoltunk. Most eljutottunk oda, hogy az újonnan felépített krasznai mentőszolgálat alegységére szánt épületet átadjuk a megyei mentőszolgálatnak” – mondta az átadón Kovács István polgármester. Az alegység nemcsak a Kraszna községhez tartozókat fogja kiszolgálni, hanem a környéken élőket is. „Nekünk nagyon fontos a krasznai embernek a jóléte. Nem mindent tehetünk meg, és nem mindenre vagyunk képesek, de ami a mi erőnkből telik, azt megtesszük azért, hogy a Kraszna községhez tartozó emberek jólétét biztosítsuk. Ilyen fontos lépés volt a krasznai mentőszolgálat visszahozása, és örülünk, hogy ehhez hozzá tudtunk tenni és segíthettünk” – fogalmazott a polgármester.

Fotó: Seres Dénes Facebook-oldala

Az új egészségügyi létesítmény a krasznai kórház udvarára épült helyi forrásból, a Szilágy Megyei Tanács közreműködésével. „Eljött az alkalom, amikor átadhatjuk az újonnan felépített megyei mentőszolgálat krasznai alegységének épületét. Ezentúl a mentésre induló autók és a mentésre elkötelezett orvosok, asszisztensek, szakemberek innen indulhatnak” – mondta Kovács István.

Az átadáson jelen lévő Seres Dénes parlamenti képviselő megemlítette, hogy egykoron közelharcot vívtak a helyi kórházért, mert a krasznai azon kevés községi kórházak közé tartozik, amely megmaradt Romániában. „A kórház szolgálja Kraszna lakosságát, a környéket, és azt a szerepet, amit az elmúlt évtizedekben betöltött, nem szabad föladni. Kihívás volt bőven, egyrészt az orvoshiány, másrészt a kórház rendbetétele, de mindent megoldottunk kellő összefogással, összetartással, követve a céljainkat. Nem történt ez másképp most sem” – hangsúlyozta. A képviselő hozzátette: az elmúlt években az RMDSZ nagyon határozottan kiállt az egészségügy mellett, mert nem elég a leaszfaltozott út, a víz- és szennyvízhálózat, az egészségüggyel is törődni kell. Mint mondta, a közeljövőben elkezdik a helyi kórház energetikai felújítását, és a községhez tartozó Máron településen az egészségügyi központ létrehozását.

A szerző felvétele

Szilágyi Róbert-István, Szilágy Megye Tanácsának alelnöke kiemelte: ezúttal kiváló, a 21. századnak megfelelő körülményeket biztosítanak a mentőszolgálatnak. A megyei tanács évek óta felkarolta az egészségügy helyzetét, fejlesztését, és kijelentheti, jó úton haladnak. A megyei kórházat új műtőtermekkel látják el, onkológia központot építenek, hogy a minőségi szolgáltatás minél közelebb legyen a szilágyságiakhoz.

(A nyitókép illusztráció | Fotó: a katasztrófavédelem Facebook oldala)

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?