Új campusba költözhetnek a marosvásárhelyi Unirea Főgimnázium diákjai a következő tanévtől

Kilencven százalékban elkészült annak az épületnek a felújítása, ahova átköltözhetnek az Unirea Főgimnáziumban tanuló diákok – mondta el a Maszol megkeresésére Soós Zoltán polgármester.

Mint arról beszámoltunk, az iskola jelenlegi székhelye a katolikus egyház tulajdonában van. Az épület egyik részében a katolikus iskola osztályai, a másikban az Unirea Líceum diákjai tanulnak. A katolikus státus augusztusban arra figyelmeztette az illetékes hatóságokat, hogy egy általuk megrendelt szakértői véleményezés szerint az épületnek az a fele, ahol az Unirea működik, nem biztonságos. A tanintézmény vezetősége és a tanfelügyelőség úgy döntött, hogy ennek ellenére nem költöztetik ki onnan a diákokat.

Fotó: Unirea Főgimnázium Facebook oldala

Kérték az egyházak tulajdonában lévő iskolaépületek felmérését

Kovács Gergely érsek, a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség vezetője marosvásárhelyi tartózkodása alkalmával elmondta, a sajnálatos székelyudvarhelyi baleset után kérték az egyház tulajdonában lévő iskolaépületek statikai felmérését, és ahol problémát találtak, jelezték, hogy nem vállalnak felelősséget a diákok testi épségéért. Ez a helyzet a marosvásárhelyi épületben is. Az a fele, ahol a katolikus osztályok működnek, korábban felújításon esett át, de az épület másik részében akkor sem tudnának munkálatokat végezni, ha az egyháznak lenne erre szükséges anyagi fedezete, hiszen az iskolában tevékenység folyik. 

A szerző felvétele

Az Unirea elemi osztályai más ingatlanban működnek 

Soós Zoltán polgármester elmondta, hogy ez egy összetettebb kérdés, hisz több iskola megosztottan működik különböző városi ingatlanokban, a szakértők által életveszélyesnek ítélt állapot kizárólag a katolikus egyház tulajdonában lévő Klastrom utcai épületet érinti. Az egyház által készíttetett szakvélemény szerint a létesítmény jelenlegi állapotában nem felel meg a biztonsági követelményeknek, ezért a felújítása elengedhetetlen. 

A város új campus kialakításán dolgozik a Victor Babes utcában - az építészeti líceum volt székhelyén –, ahol a tervek szerint a következő tanévtől az Unirea Főgimnázium tanulói korszerű és biztonságos környezetben folytathatják tanulmányaikat – tájékoztatta a Maszolt a polgármester. Abban az ingatlanban vannak jelenleg az Unirea elemi osztályai, és ugyanott működik az Európa Főgimnázium is. 

Látványterv/Fotó: Alexandru György Marosvásárhely volt alpolgármestere

Az új épületkomplexum 90 százalékban elkészült, és amint a tanfelügyelőség megadja az engedélyt, az Unirea többi osztályát is át lehet oda költöztetniEzután a Klastrom utcai épületet kiüríthetik, így megkezdődhet a szükséges felújítás, amely várhatóan két évet vesz majd igénybe. A katolikus érsekkel egyeztettek arról, hogy az egyház elkezdi a felújítási tervek elkészítését, hiszen az is legalább egy egyéves időszak – tette hozzá a polgármester.

Soós Zoltán elmondta, az önkormányzat célja az új campus megépítésével az, hogy hosszú távon is biztonságos és korszerű környezetet biztosítson az Unirea Líceum és a katolikus iskola tanulói számára egyaránt. A városvezető hangsúlyozta, hogy a város minden diák számára megfelelő és biztonságos oktatási körülményeket kíván teremteni: „Elsődleges kötelességem biztosítani, hogy a katolikus iskola és az Unirea Líceum diákjai egyaránt biztonságos és méltó környezetben tanulhassanak. Nem a politikai vagy etnikai viták érdekelnek, hanem az, hogy mindenki megkapja a neki járó jussát” –nyomatékosította a városvezető.

(Nyitókép: látványterv részlet/Fotó: Alexandru György Marosvásárhely volt alpolgármesterének honlapja)  

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?