Új bölcsőde épül Kézdivásárhelyen

Terepszemlét tartott Cseke Attila vidékfejlesztési miniszter a kézdivásárhelyi bölcsőde építkezésénél, ahol ez alkalommal Bokor Tibor polgármesterrel lefektették az építmény alapkövét, ami alá időkapszula is került.

A tárcavezetőt többen elkísérték keddi kézdivásárhelyi útjára, a terepszemlén jelen volt Manuela Irina Pătrășcoiu, az Országos Befektetési Társaság (CNI) igazgatója, a városháza több képviselője, valamint Fejér László Ödön szenátor is.

A szerző felvétele

Az időkapszulába egy papír került, rajta egy Anghel Salignytől származó román nyelvű idézettel, ami mellé Széchenyi István egy gondolata is társult. Az időkapszula egy másfél méter mély gödörbe került, amire az bölcsőde felépítésével megbízott Simion Technoconstruct cég munkásai betont öntöttek. A vállalkozás egyébként kialakította az építőtelepet, a bölcsőde területét mészporral jelölték ki, számos munkagépet és építőanyagot is felhalmoztak a Gábor Áron Műszaki Líceum mellett található területen, ahol az ígéretek szerint augusztus közepéig be is fejeződik a hárommillió lejbe kerülő építkezés.

Cseke Attila kifejtette: az RMDSZ 2021-es kormányra kerülésével indították el a bölcsődeépítő programot, 230 kis, közepes és nagyméretű intézményt építenek országszerte. Bár a lakosság száma csökkent, a tárcavezető szerint jó kezdeményezés volt a bölcsőde építése, amiből Kézdivásárhelyen a kisebb méretű, negyven gyereket befogadóintézmény épül. Az épület ultramodern lesz, a legújabb műszaki megoldásokkal készül, lesz benne konyha és mosoda is. A beépített terület közel 1300 négyzetméter, ehhez 1182 négyzetméternyi zöldövezet társul. A gyerekek kényelmét padlófűtés és klímaberendezés szolgálja majd, a biztonságról zárt kamerarendszer gondoskodik, de lesz tűzoltóberendezés is. Hasonló bölcsőde Fălticeniben készült, az ottani épület rendkívül látványos.

Az építőtelep után Cseke Attila meglátogatta a befejezés előtt álló, az Országos Lakásépítési ügynökség által finanszírozott ANL-s tömbházat is, ahol ígéretet tett: pénzt biztosítanak egy újabb tömbház építésére is.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?