Úgy javították meg a rendőrautót, hogy miután elhozták a szervizből, kigyulladt

Hatalmas füsttel égett ki egy rendőrautó hétfőn délután, éppen azt követően, hogy elhozták a javítóműhelyből. A tüzet a sofőr és kollégája, valamint az arra járók oltották el, még mielőtt a tűzoltók kiérkeztek volna a helyszínre.

Az eset Nagyvárad körgyűrűjén történt. Az Info Trafic közlekedési Facebook-csoportba feltöltött képek és hozzászólások szerint a Dacia Logan típusú rendőrautónak menet közben kezdett el ömleni a füst a motorteréből. A sofőrnek volt annyi lélekjelenléte, hogy a négysávos úttesten a lehető legjobban lehúzódott, majd pedig többek segítségével nekiálltak eloltani az idő közben fellobbanó tüzet.

Fotó: Bihar megyei Info Trafic Facebook-csoport

Az akció idejére az illető szakaszon megbénult a forgalom. A Bihar megyei Rendőr-főkapitányság közölte, senki sem sérült meg, és az autót éppen a javítóműhelyből hozta el a két rendőr.

A jelek szerint vihetik is vissza a szervizbe, talán még sikerül megmenteni a járgányt és a szerelők is jobb munkát végeznek, mint első nekifutásra.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?