A Román Rendőrség BMW-beszerzését vizsgálja a belügyminisztérium ellenőrző testülete
Megvizsgálja a belügyminisztérium ellenőrző testülete a Román Rendőrség BMW-beszerzéseit – nyilatkozta csütörtök este a kormány szóvivője.
A kormányülés után Dan Cărbunaru közölte, hogy Lucian Bode belügyminiszter utasította a szaktárca ellenőrző testületét, vizsgálja meg a Román Rendőrség által rendőrautók vásárlására kiírt közbeszerzési eljárást. Az ellenőrzést követően nyilvánosságra hozzák a következtetéseket – tette hozzá.
A Román Rendőrség vezetője, Benone Matei hétfőn alaptalannak és rosszhiszeműnek nevezte az intézmény állományába kerülő, első körben 100 BMW típusú gépjármű beszerzési eljárásával kapcsolatos vádakat. Mint rámutatott, a közbeszerzési eljárás tiszteletben tartja az időszerűség, a jogszerűség és az átláthatóság elvét, és minden dokumentumot bármikor az illetékes intézmények rendelkezésére bocsátanak ellenőrzés céljából.
Hozzátette, az eljárást végig nyomon követte az Országos Közbeszerzési Ügynökség (ANAP), amelynek a jóváhagyása nélkül nem írhatták volna alá a keretszerződést. Ugyanakkor az Óvásokat Elbíráló Országos Tanácsnál (CNSC) sem támadták meg a beszerzést, nem emeltek kifogást sem a pályázati dokumentációban előírt követelmények, sem az eredmény ellen – érvelt.
CSAK SAJÁT