Idén 3 ezer lőfegyvert foglalt le a rendőrség

A rendőrség fegyverekkel és robbanóanyagokkal foglalkozó osztályának munkatársai az év első nyolc hónapjában több mint 2500 akciót szerveztek, melyek eredményeként 2381 bűncselekményt derítettek fel, és többek között 3000 lőfegyvert, több mint 337 000 darab lőszert és több mint 4 tonna pirotechnikai terméket foglaltak le.

Nicolae-Adrian Dinu rendőr-főbiztos, a Román Rendőrség (IGPR) fegyverekkel, robbanóanyagokkal és veszélyes anyagokkal foglalkozó osztályának vezetője szombaton elmondta, az év első nyolc hónapjában 478 házkutatást végeztek, és 103 személyt állítottak elő. Ezenkívül 11 378 ellenőrzést végeztek magán és jogi személyeknél a vonatkozó jogszabályokban meghatározott kötelezettségek betartásának ellenőrzése céljából.

Fotó forrása: román rendőrség

„E tevékenységek eredményeként 2381 bűncselekményt derítettek fel, ebből 732 esetben tetten érték az elkövetőket; 1552 gyanúsított ellen indítottak nyomozást. Ugyanakkor 206 bűnügyben tettek vádemelési javaslatot” – számolt be Dinu.

Az akciók nyomán 3000 lőfegyvert, több mint 337 000 darab lőszert, több mint 4 tonna pirotechnikai terméket, több mint 9300 tonna és 4573 liter veszélyes anyagot foglaltak le. A rendőr-főbiztos arról is tájékoztatott, hogy 230 000 tonna és több mint 71 000 liter veszélyes hulladék semlegesítését rendelték el. Dinu szerint ugyanakkor megközelítőleg 1400 bírságot róttak ki, összesen 1 300 000 lejt meghaladó értékben. 

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?