Személyre szabhatták a tendert, hogy Iohannis cimborája nyerhesse meg a rendőrautóbeszerzéseket

A Román Rendőrfőkapitányság (IGPR) 600 darab BMW típusú gépkocsit vásárol az Automobile Bavaria KFT-től, amelyet Klaus Iohannis elnök barátja, Michael Schmidt vezet. A tendert elnyerő vállalkozás azt állítja, semmi szabálytalanság nem történt, míg mások azt állítják, hogy a versenykiírást személyre szabták, vagyis olyan feltételek szabtak, amelyeknek csak Schmidt cége felelt meg. Kiderült, az utóbbi években nemcsak a mostani rendőrautó-beszerzéséért kasszírozott a Iohannis-közeli vállalkozás, sőt ez a mostani közel százmillió lej csak a negyede annak, ami az államkasszából jutott az államelnök barátjának.

A 600 darab BMW rendőrautó beszerzésére megkötött szerződés értéke 98 millió lej. A rendőröket és rendvédelmi szervezeteket tömörítő Europol szindikátus azzal vádolja a belügyminisztériumot, hogy külön pályázatot szervezett, mert a műszaki leírásban meghatározott kritériumok alapján csak BMW modellek jöhettek szóba – számolt be a Szabad Európa. Az Automobile Bavaria Kft. vezetősége ugyanakkor közölte: a teljes pályázati eljárás nyilvános volt, és szó sem volt „dedikálásról”.

Illusztráció forrása: román rendőrség Facebook-oldala

A központi elektronikus közbeszerzési portál (SEAP) szerint csak a rendőrautóbeszerzés tenderére csak egy ajánlatot nyújtottak be. A nyertes, az Automobile Bavaria SRL összesen 98 006 046 lej értékben szerzi be az autókat áfa nélkül, a szerződés két évre szól. A vásárlás felét európai pénzből finanszírozzák, a Nagy Infrastruktúra Operatív Programon keresztül, a darabonkénti ár 163 343,41 lej (kb. 33 200 euró). Az első 100 darabos tételt várhatóan legkésőbb 2023 júniusáig szállítják le a román rendőrségnek.

A rendőri szakszervezetek szerint dedikált pályázat zajlott

A rendőrségi szakszervezetek azt kifogásolják, hogy a műszaki előírások kifejezetten a BMW modellekhez vezetnek, mivel más autógyártóknak nincsenek olyan modelljeik, amelyek megfelelnek ezeknek a feltételeknek. Olyan járművet szeretnének, amelynek a teljesítménye legalább 130 kW, benzinmotoros, motornyomatéka legalább 290 Nm, állandó 4×4-es összkerékhajtása (AWD), AA típusú karosszériája legyen, a sebességváltó pedig automata, legalább 8+1 fokozatú váltóval. Az egyetlen márka, amely megfelel ezeknek a specifikációknak, az a BMW, a típusa pedig 320ix – magyarázta az Europol.

 

Az Europol szokatlanul kemény hangvételő közleményében azt is szóvá teszi, minden kérés és elvárás ellenére a rendőrség döntéshozói továbbra sem veszik figyelembe a rendvédelmiek speciális igényeit és elváráait, nem rendelnek megerősített alvázú gépkocsikat, nem szereltetnek rájuk több fényforrást, nem különítik el az utascellát az őrizetbe vett személyek szállítására, nem kérnek külön rekeszeket a csomagtartókba stb. „Továbbra is csak ráragasztják az autók oldalára, hogy Rendőrség, és szerelnek a tetejére egy szirénát” – ennyiben térnek el a rendőrautók a hétköznapi személygépkocsiktól az Europol szerint.

„Még ha üdvözöljük is a BMW mintegy 15 000 eurós csökkentését autónként, nem tudunk nem gondolni arra, hogy a döntéshozók az irodájukban, ahol tévét néznek és az általuk készített közbeszerzésekkel dicsekednek, képesek-e ennél is tovább gondolkodni. Őszintén szólva már unjuk nézni azokat a sajtótájékoztatókat, amelyeken a Rendőr-főkapitányság és a Belügyminisztérium képviselői a beszerzett felszereléseket vagy gépeket nagyszerű eredményekként mutatják be, mintha normális, józan ésszel használható felszerelésekről lenne szó" – nyomatékosította az Europol Szakszervezet.

A forgalmazó cáfol

Az Automobile Bavaria vezetősége szerint a teljes pályázati eljárás nyilvános zajlott és nem volt „dedikálásról”. „Ez az árverés második kiírása, az elsőre tavaly év végén senki sem jelentkezett, még a Bavaria sem. Újra kiírták az árverést, és mi jelentkeztünk. Meglepetésünkre csak mi” – közülték. A forgalmazó hozzátette: „Mi nem vagyunk gyártók, ezért megkérdeztük a gyártót, hogy le tudják-e szállítani ezeket az autókat, mivel 600 darabról van szó. Ezután közölték velünk, hogy a piacon lévő chipek hiánya miatt nem biztos, hogy a pályázat feltételei szerint leszállíthatók, ezért nem adtunk be ajánlatot. Most ugyanezt tettük, és biztosítékot kaptunk arra, hogy a piac stabilizálódott, és az autókat le lehet szállítani. Nem tudjuk, hogy milyen megfontolások alapján állították össze a feltételrendszert. Például ez a sebességváltó az Audiban is megtalálható, néhány Alfa Romeo-modellben is, tehát nem probléma. Ezt a specifikációt kétszer is közzétették. A BMW-nek ez a részlege kifejezetten a hatóságok számára készít autókat, ezért több államban is jelen vannak. Egyszerűen csak elmentünk a pályázatra, megnéztük a specifikációkat, beszéltünk a gyártóval, ennyi az egész” – közölte a vállalat vezetősége.

Iohannis barátja százmilliókat kaszál állami beruházásokon

Az Automobile Bavaria Kft. annak a Michael Schimdtnek a cége, akiről maga Klaus Iohannis államelnök is elismerte, hogy baráti kapcsolatot ápol vele. A cég 2015 óta és 45 szerződést nyert el közbeszerzési pályázat útján, összesen 404 millió lej, mintegy 83 millió euró értékben - derül ki a SICAP honlapján elérhető adatokból, amit a G4 Media összesített.

Az áfa nélkül 98 millió lej értékű szerződés, amelyet a rendőrségi szakszervezetek szerint „dedikált” pályázaton nyert el a vállalkozó, a Bavaria Automobile által az elmúlt 7 évben állami intézményekkel folytatott pályázatokból kapott teljes összeg negyedét teszi ki.

A legtöbb szerződést idén nyerte el a vállalat. 2022-ben összesen 223,46 millió lej értékben kötött szerződéseket. Ehhez képest tavaly ez az összeg jóval alacsonyabb volt: 7,14 millió lej, és a szerződések többnyire a már eladott autók karbantartására és szervizelésére vonatkoznak.

Iohannis barátjának cége az elmúlt években több állami intézmény által meghirdetett pályázatot nyert el, mint a képviselőház, a szenátus, a nemzeti bank, a korrupcióellenes főigazgatóság, valamint a védelmi és a belügyminisztérium különböző struktúrái.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?